Szakály Dénes első szegedi góljával nyert Gyirmóton a Grosics Akadémia

Helyi hírek Ország Sport

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, bár a kapuk nem forogtak komoly veszélyben az első percekben, de a színvonalra sem lehetett panasz. A 12. percben Takács kezéből csúszott ki a labda veszélyesen, de a gólvonalról tisztázni tudott a Szeged. A 17. percben Bírót választották el a labdától érdekes körülmények között a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem fújt büntetőt.

Mindkét oldalon akadt lehetőség a gólszerzésre, majd a 30. percben a vezetést is megszerezték a vendégek. Jobb oldalon futott az akció, Bíró lőtt kapura 7 méterről a felső lécről pattant vissza a labda, Szakály 5 méterről ismételt, és a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1.

A félidő végén már nem volt komolyabb helyzet egyik oldalon sem. A második részben a középpályán zajlott elsősorban a játék, sem a hazaiak, sem a vendégek nem jelentettek veszélyt kapura. A végén, az utolsó 5 percben a Gyirmót a kapu elé szegezte a Szegedet, de állta a sarat a vendégcsapat.

A forduló többi meccsét vasárnap rendezik, az viszont biztos, hogy a negyedik helynél hátrább nem áll majd a tabellán vasárnap este a Szeged. Szerencsés esetben másodikként is zárhatja a hétvégét a Szeged.

GYIRMÓT FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–1
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 587 néző. Vezette: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Vörös Dániel).

GYIRMÓT FC GYŐR: Hársfalvi – Szegi, Polgár, Csörgő (Hudák, 84.), Hajdú – Vass Á. – Kovács M. (Soltész D., 70.), Erdei, Nagy P., Medgyes Z. (Mayer Á., 84.) – Pethő B. (Herjeczki, a szünetben) Vezetőedző: Csertői Aurél.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA: Takács J. – Könczey, Temesvári, Szilágyi Z., Tóth B. – Papp Á. (Rédling, 91.), Farkas A. – Gajdos, Szakály D. (Simon Á., 80.), Kundrák (Haruna, 67.) – Bíró B. (Pintér Á., 67.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

Gólszerző: Szakály D. (30.)