Szobori búcsú Ópusztaszer

Szobori búcsú lesz vasárnap Ópusztaszeren

Helyi hírek Kultúra

Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat – tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.

Az ünnep szorosan kapcsolódik az emlékpark történetéhez: a környékbeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált. Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást.

A rendezvény a harmincas években éledt újjá, s időpontja augusztusról szeptemberre került át.

Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek “szobori búcsú” néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget.

A Szobori búcsú eredeti üzenetével, másfél évtizede, Árpád halálának 1100. évfordulóján, 2007-ben éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott szentmisén adják át évről évre az elismerést – egy az ásatások során itt fellelt íjas ezüst pecsétgyűrű másolatát -, olyan keresztény embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét – hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet – juttatják el sokakhoz.

Vasárnap a fogatokon, kordékon, lovas kocsikon vagy gyalogszerrel a búcsúra érkező vendégeket a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar muzsikája fogadja.

Az ünnepi szentmisét követően a Barboncás Társulat bábelőadása és honfoglalás-kori lovasbemutató szórakoztatja az egybegyűlteket, a skanzenben különböző kézműves-tevékenységek próbálhatók ki, autentikus dél-alföldi tekerő muzsika szól, a gyerekeket interaktív játszóház fogadja.

Az emlékpark tavaly indított uniós támogatással, a Zentai Történelmi Levéltárral együttműködve a Tiszához kapcsolódó hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató programsorozatot. Ennek részeként rendeznek vasárnap tematikus napot, melyen tárlatvezetésen ismerhetők meg a népi halászat eszközei, előadás hangzik el a kubikusok életéről és a folyószabályozásról, emellett a látogatók hallhatnak a fokgazdálkodásról és a folyót egykor járó fahajókról is.