6,7 milliót adott Debrecennek a kormány, hogy hajléktalanokkal rendbe tegyenek 600 sírt

Helyi hírek

Hatszáz sírt és környezetüket tették rendbe a kormány által támogatott, az elmúlt egy évben zajló, értékteremtő Start Mintaprogram keretében a Dekert Nonprofit Kft. által foglalkoztatott hajléktalanok a Debreceni Köztemető 33-as számú, közköltséges parcellájában.
A munkálatokról Széles Diána, Debrecen alpolgármestere és Pethe Tamás, a Dekert Nonprofit Kft. ügyvezetője számolt be 2021. március 2-án.

Amint azt Széles Diána elmondta, a közköltséges parcellában összesen több, mint 1600 olyan elhunyt nyugszik, akiknek nem voltak hozzátartozóik, vagy azok nem tudtak gondoskodni eltemettetésükről, így azt Debrecen önkormányzatának kellett – nagyobbrészt vagy teljes egészében – felvállalnia. Közöttük olyanok is vannak, akik nem debreceni lakosok, de a város illetékességi területén – például az itteni kórházakban – hunytak el.

Az önkormányzat a közköltséges – minden esetben koporsós – temetésekre évente összesen mintegy 25 millió forintot fordít. Most a közköltségen eltemetettek sírjainak méltó állapotba hozását is – a gondoskodó város gondolat jegyében, melynek hatókörébe nem csak az élők, hanem az elhunytak is beletartoznak – az önkormányzat vállalta. Mind a hatszáz rendbe tett sír új, egységes fejfákat és sírkereteket kapott. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat szeretné ezt a munkát folytatni annak érdekében, hogy a közköltséges parcella minden sírhelye rendezett legyen. Az elmúlt egy évben zajló mintaprogram keretében egyébként a sírok rendbe tételén kívül 4000 járdalapot is gyártott a Dekert Nonprofit Kft., amit a város lakói igényelhettek járdaépítési céllal.

Pethe Tamás, a Dekert Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy először takarítást végeztek a közköltséges parcellában, majd az egységes fejfákat és a sírkereteket készítették és helyezték el.

Pethe Tamás
Pethe Tamás

A sírkereteket termőfölddel töltötték fel, amelybe tavaszi virágokat (nárcisz, tulipán), valamint különböző évelőket (harangláb, verbena, ajuga, kasvirág) ültettek, így a következő években egyre virágosabb lesz a temetőnek ez a parcellája. A Start Mintaprogram pályázata keretében a kormány 6.754.532 forinttal a faanyagok, festékek, szerszámok, termőföld, valamint a beültetett növények beszerzésének költségét támogatta. Ezt az összeget Debrecen önkormányzata 510.934 forint önerővel egészítette ki.

Fotó: Miskolczi János