Halálos baleset történt a Miskolc-ralin, leállították a versenyt

Helyi hírek Ország

Leállították a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, mivel a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt.

Leállították, majd le is fújták a szombati Miskolc-ralit, az országos bajnokság második fordulóját, miután a második gyorsasági szakaszon halálos baleset történt.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleménye szerint a Rally1-es kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, melynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. Dudás nem sérült meg komolyabban, de a mentőorvosok sokkos állapotban kezelték. Tóth Zsolt 48 éves volt.

“Zsolt régóta tagja a ralis társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára” – írta Facebook-oldalán az MNASZ, amelynek tájékoztatása szerint a baleset körülményeit a rendőrség bevonásával még vizsgálják.

A szombati Miskolc Rally második szakaszán (Bánkúti elágazás-Mályinka) a Rally1 kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth…

Közzétette: MNASZ – 2020. augusztus 15., szombat

Az MNASZ, a versenyigazgatóság, a rendező és a versenyzők képviselőjének javaslata alapján a felügyelő testület azt a döntést hozta, hogy a rendezvény nem folytatódik.

“Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” – olvasható az MNASZ közleményében.

Holczer Dániel navigátor a Kossuth Rádiónak úgy nyilatkozott, hogy szörnyű tragédia történt, ami nagyon ritkán, de előfordul.

“A világ legbiztonságosabb autóival versenyzünk, azt kell, hogy mondjam, hogy méltó körülmények mellett, olyan biztonsági terv, betartott és betartatott biztonsági követelmények mellett, amelyek mellett százezerből egyszer, de sajnos előfordulhat (ilyen baleset). Nincs garancia. Zsolttal most olyan tragédia történt, ami, azt gondolom, hogy évtizedenként egy sajnos előfordul és megtörténik.”

Hangsúlyozta, hogy “nagyon komoly személyiséget, egy nagyon komoly egyéniséget, egy értékes sportembert veszítettünk el itt ma”, és hozzátette, a versenyzőtársaknak egyértelmű volt, hogy egy ilyen baleset után nem folytatódik a viadal.

“Számunkra ez teljesen evidencia. Azt gondolom, abban a pillanatban, ahogy híre ment, mi történt Zsoltival, mindenki levette a bukósisakot és lekapcsolta a motort. Egy ilyen helyzetben, egy ilyen szituációban, egy ilyen veszteség mellett, én azt gondolom, hogy nem lehet tovább versenyezni” – mondta.

Az MNASZ és a rendezők a Diósgyőri VTK stadionja mellett kialakított szervizparkban 13 órára megemlékezést szerveztek.

Nincsenek szavak… A Hell 26. Miskolc Rally résztvevői néma csendben emlékeztek meg a verseny második gyorsasági…

Közzétette: Kelet Autósport – 2020. augusztus 15., szombat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.