Bíró László

Bemutatták közös jelöltjüket az ellenzéki pártok Tiszaújvárosban

Helyi hírek Ország

A jobbikos Bíró László agrárvállalkozó lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson – közölték a pártok képviselői pénteken Tiszaújvárosban, ahol sajtótájékoztatón mutatták be a jelöltet.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget, Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését, Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt, Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki, míg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán.

Bíró László azt mondta, harcosan fogja képviselni választói érdekeit a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség korábbi országgyűlési képviselője – Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) – júliusban motorbalesetben elhunyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.