Rovó László

Helyreigazítási pert nyert a Szegedi Egyetem koronavírus-fertőzötten operáló rektora

Ország

Több cikk helyreigazítására kötelezte a Szegedi Ítélőtábla a szeged.hu hírportált, amely márciusban, illetve áprilisban többször valótlanul azt állította a Szegedi Tudományegyetem rektoráról, hogy Ausztriában, a koronavírus egyik gócpontjában síelt, majd amikor megfertőzödött, lázasan is dolgozott és nem vonult karanténba – derül ki a szerdán az MTI birtokába jutott másodfokú ítéletből.

A még július 6-án, tárgyaláson kívül elbírált ügyben a táblabíróság megalapozottnak találta, hogy olyan tényállításokat fogalmazott meg a portál Rovó Lászlóról, amelyek valótlanok.

Az ítélet felidézte: a rektor még február 20-án körlevelet adott ki a koronavírus közösségi terjedésének feltételezhető helyszíneiről, amelyek között négy olaszországi tartomány is szerepelt. Az indoklás kitér arra is, hogy a rektor Olaszországban, Dél-Tirolban volt február végén és március elején, és idézi Rovó László később kiadott közleményét is, amelyben rögzítette, hogy

üdülési helyszíne nem tartozott a veszélyeztetett területek közé.

Etikai eljárás indul a szegedi egyetem koronavírusosan műtő rektorával szemben

A rektor beszámolt arról is, hogy

sem az ott tartózkodása alatt, sem hazatérése során nem tapasztalt olyan jelet, ami fertőzöttségre utalt volna. Miután azonban észlelte a tüneteket, karanténba vonult.

A bíróság kitért arra is, a portál a Momentum szegedi elnökének nyílt levelét is megjelentette, amelyben többek között az is szerepelt, hogy a rektor lázasan dolgozott volna. A bíróság rámutatott: sajtó-helyreigazítás alapjául szolgáló jogsértés megvalósulhat a mástól szerzett értesülés továbbadásával, vagyis híreszteléssel, annak valóságáért is felelősséggel tartozik a sajtó,

ám a portál meg sem kísérelte annak igazolását, hogy Rovó László már a pozitív tesztet megelőzően rendelkezett volna a betegség tüneteivel, de azt – mint állították – eltitkolta.

Koronavírus-fertőzötten műtötte a betegeket a szegedi egyetem rektora

A táblabíróság kötelezte a portált, hogy a helyreigazításokat 5 napon belül a főoldalon, a vezető hírek közt, a sérelmezett eredeti cikkek címe alatt, annak szövege előtt legalább 30 napig kommentár nélkül tegye közzé.