Lázár János

Orbán feladatot adott Lázár Jánosnak: szerezze vissza neki Hódmezővásárhelyt

Ország

Lázár Jánosnak most az a dolga, hogy visszaszerezze Hódmezővásárhelyt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kérdésre válaszolva csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A kormányfőt arról kérdezték, hogy a napokban három korábbi kancelláriaminisztere, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János is kritikát fogalmazott meg a Fidesszel, illetve a kormánnyal kapcsolatban.

Erre Orbán Viktor úgy reagált, elfogult mindhármukkal szemben, mert kancellárminiszterei voltak és barátai ma is.

Stumpf István volt miniszterről, korábbi alkotmánybíróról a kormányfő úgy nyilatkozott: mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett iránta, a véleményét is kikéri, meghallgatja, és igyekszik is megfogadni.

“És igaza van, ha az ember támadó középpályásnak már nem jó (…), akkor védekező középpályásnak kell lenni”

– fogalmazott.

Navracsics Tibor munkájára számít a következő időszakban is – mondta Orbán Viktor –, mert ő az egyetlen olyan volt európai uniós biztos, aki Fidesz-tag. Felbecsülhetetlen tapasztalatára ő személyesen és az ország is igényt tart szavai szerint. Megjegyezte, kormánybiztosi kinevezése is van Navracsics Tibornak, a Veszprém Európa kulturális fővárosi címével kapcsolatos munkáért felel.

Lázár Jánosnak pedig – aki Hódmezővásárhely és térsége fideszes országgyűlési képviselője, a város korábbi polgármestere – nagy érdemei vannak a kormány működésének dinamizálásában,

“csak úgy alakultak a dolgok, hogy elveszítettük közben Hódmezővásárhelyt, és most neki az a dolga, hogy visszaszerezze, és ehhez sok sikert kívánok neki, és minden támogatást meg is adok”

– tette hozzá a miniszterelnök.