Elültettek pár fát a képviselők a Tócóskertben

Helyi hírek

A Tócóskertben folytatódott az átfogó faültetési program. Varga András, a városrész önkormányzati képviselője és Papp Viktor Fidesz-frakcióvezető 27 facsemetét ültetett el az István úton létrehozott parkoló mellett 2019. november 21-én, csütörtökön.

2019 áprilisában hirdette be Papp László polgármester a Debrecen, a mi kertünk akciót. A kezdeményezés lényege, hogy öt év alatt 10 ezer új fát ültetünk Debrecenben összefogva a város cégeivel, civil szervezeteivel és intézményeivel.

Az akció részeként igényeltek több mint hétezer házi komposztálót, valamint hetvenezer zöld zsákot a debreceniek a zöld hulladék környezetbarát kezelése érdekében

– sorolta Papp Viktor frakcióvezető.

Idén ősszel több helyszínen ültettek a városrészek önkormányzati képviselői facsemetéket. Most a Tócóskertben, az idén az István úton kialakított parkoló mellett ültetett Varga András, a városrész önkormányzati képviselője és Papp Viktor frakcióvezető ültetett el 27 facsemetét, amelyekről elmondható, hogy koros, többször iskolázott földlabdás fákról van szó, melyek ültetését követő gondozásáról (öntözés, tápanyag-utánpótlás, növényvédelem) a debreceni önkormányzat gondoskodni fog.

Emellett a Kishegyesi úton és a Szoboszlói úton kerül sor facsemeték elültetésére.

A Tócóskert nem csak Debrecen legzöldebb, hanem az ország egyik legzöldebb lakótelepe, azt is mondhatjuk, hogy a Tócóskert valóban a „mi kertünk”. Kiemelt fontosságú tehát a zöld felületek karbantartása, megújítása a körzetben

– mondta Varga András, a városrész önkormányzati képviselője.

A következő évben induló tócóskerti zöld város program keretében csaknem 150 fát és 10.000 db egyéb növényt (cserjéket-évelő növényeket) fognak elültetni, ami mellett nagyságrendileg 10.000 nm-en várható gyep telepítése és több mint 8000 nm-en a gyep megújítása.

A mostani telepítés helyszínének kiválasztása, alulról jövő kezdeményezés, lakossági megkeresés alapján történt. Ezt a példaértékű, jó gyakorlatot mindenképpen szeretném folytatni, ezért is kérem a tócóskertieket, hogy továbbra is keressenek ötleteikkel, javaslataikkal, hogy közösen még szebbé tudjuk tenni a környéket – fogalmazott Varga András.

A tócóskerti Zöld város program előkészítése zajlik, terveink szerint a jövő évben indulhat el a kivitelezés a városrészben.