Fejsze

Fejszével bántalmazta élettársát a debreceni férfi

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa 2018.06.20-án 9 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 márciusában B. András vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 8 év börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott élettársával, a sértettel élt Debrecenben.

Állandó munkahellyel már évek óta nem rendelkeztek, segélyből éltek. 2017 júniusában a sértett gyermekeihez és édesapjához utazott Hajdúhadházra. Onnan késő este érkezett vissza Debrecenbe.

Hazafelé tartva hajléktalan ismerőseitől megtudta, hogy élettársa ittas és agresszív állapotban van. Az asszony ezért úgy gondolta nem megy haza
azonnal, és a buszvégállomásnál lévő egyik padra lefeküdt. Hajnalban indult újra haza. A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, majd a vádlott előbb kézzel majd ököllel ütötte a nőt és egy kisebb fejszével is hadonászni kezdett felé. A fejsze tompa élével a nő feje illetve karja felé sújtott. A sértett védekezni próbált, így 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A vádlott emellett testszerte bántalmazta az asszonyt. Ezt követően egy nagyobb fejsze nyelével a sértett gyomra, hasa, és mellkasa irányába nagy erővel ütött, emiatt a sértett rosszul lett. A férfi ekkor hagyta abba a bántalmazást. A sértett kora reggel megjelent a buszállomáson és ott kérte meg az egyik dolgozót, hogy hívjon mentőt hozzá. A sértett saját felelősségére eljött a kórházból és tanúkihallgatásra ment a rendőrségre, ahol ismét rosszul lett. Azonnal kórházba vitték, ahol hasűri vérzése miatt azonnal megműtötték.