Ők a leggazdagabb debreceniek – helycsere történt az élen

Helyi hírek

Közzétette a 100 leggazdagabb magyar listáját a napi.hu. Idén 8,2 milliárdos vagyonnal lehetette bekerülni az elitbe.Országos szinten a lap szerint még mindig Csányi Sándor a leggazdagabb a maga 320 milliárdos vagyonával, de a papíron 280 milliárdot birtokló Mészáros Lőrinc már nagyon szorongatja, és valószínűleg belátható időn belül meg is előzi. A nemrégiben elhunyt Demján Sándor örökösei 260 milliárdon osztoznak.

Debrecenben az első két helyen csere történt.

m1-62940-14162200A leggazdagabb debreceni ugyanis jelenleg a tavalyi második Bárány László és családja, aki egy év alatt 6 milliárd forinttal, 39 és fél milliárd forintra tudta növelni vagyonát, ez az országos toplistán a 27. helyre elég. A tulajdonában lévő A Master Good-csoport cégei óránként több mint tízezer baromfit dolgoznak fel, a legnagyobb áruház- és gyorsétterem-láncoknak szállítanak és több mint 2000 embert foglalkoztatnak. A vállalatok főleg Szabolcsban működnek, de Bárány László Debrecenben tanult és itt is él.

szaboTavaly még a víziszárnyas-tenyésztéssel és -kereskedelemmel foglalkozó Szabó Miklós és családja volt az első 34 milliárdos vagyonával, de egy év alatt “csak” 4 és fél milliárd forinttal tudtak gyarapodni, így a 38,5 milliárdjuk most csak a második helyre elég (országosan a 26. helyről a 30.-ra csúsztak vissza).

duna-53114-00064300Egy év alatt hétmilliárd forinttal, 28 milliárdra növelte a vagyonát Herdon István is, aki a harmadik leggazdagabb debreceni. A mátészalkai születésű agrár-közgazdász, bankár, vállalatalapító ma Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő cégét vezeti, amely a XANGA cégcsoport. Herdon a 39. leggazdagabb magyar.

Boros József tavalyhoz képest 7,2 milliárddal gyarapodott, 27,2 milliárdos vagyona Debrecenben a 4., országosan a 42. helyre volt elég. A pályafutását még felszolgálóként borosjozsef4kezdő Boros néhány éve megvásárolta az Aranybika szállót, Nyíradony-Tamásipusztán pedig 50 szobás medhotelt, szabadidőközpontot és kalandparkot is épített. Boros József tulajdonában van a Vágóhíd utcai Lion Office Center is.
Hajdú-Bihar megyéből még Ináncsy Miklós fért be a top 100-ba, a hajdúszoboszlói hotelmágnás 24,3 milliárd vagyonnal bír, így ő a 46. leggazdagabb magyar.

Rettentő gazdagok, de nem fértek be az első százba

600 millió forint hiányzott volna a 100. helyhez Fülöp Zsoltnak (7,6 milliárdja van), a Trans-Sped-cégcsoport tulajdonosának. A logisztikával foglalkozó cég Debrecenben is működtet telephelyet.

Szintén tekintélyes, 6,2 milliárdos vagyonnal rendelkezik Bódi László, a hajdúnánási Tedej Zrt. tulajdonosa.

5,8-5,8 milliárdra becsülik a debreceni Mixvill Kft. tulajdonosának, Bencze Istvánnak és Ráthonyi Zoltánnak, az Alaszka Kft. ügyvezetőjének és egyik tulajdonosának vagyonát.

Szintén 5,8 milliárdra becsülik Szima Gábornak, a DVSC Futballszervező Zrt. elnökének vagyonát. Szima egy év alatt 400 millió forinttal lett szegényebb.