Gyermekprogramok decemberben

Helyi hírek Kultúra

december 2. 10.00–12.00 Mikulásváró Műhely
Kézműves foglalkozás gyerekeknek, apró meglepetések készítése
DMK Józsai Közösségi Háza

december 2. 10.30-12.00 Kreatív tudomány: Mars-expedíció
A játékos foglalkozássorozat keretében kéthetente szombaton érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.
1971. december 2-án szállt le a Marsra a Marsz-3 űrszonda, ennek apropóján a Mars bolygó áll a foglalkozás középpontjában. Megvizsgáljuk a vörös bolygó jellemzőit, saját mars-követ és marsjárót is készítünk.
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.
Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év
Agóra Tudományos Élményközpont

december 2. 10.30-12.30 Adventi családi délelőtt
A meghitt, közös együttléten mesével, énekkel, játékkal bontjuk ki mindannyiunk közös ajándékát: karácsony üzenetét.
Sok szeretettel hívjuk, várjuk az óvodásokat, kisiskolásokat és családtagjaikat!
A kézműves foglalkozáson lehetőség lesz karácsonyfadíszek, kedves ajándékok készítésére. Amíg az apró kezek szorgoskodnak, a felnőttek tárlatvezetéssel tekinthetik meg kiállításainkat.
A vállalkozó kedvűek részt vehetnek a tárlatokhoz kapcsolódó nyereményjátékunkban, a szerencséseket meglepetés várja.
Debreceni Református Kollégium Múzeuma

december 2. 14.00–17.00 Nagymacsi Adventi Családi Délután
DMK Nagymacsi Közösségi Ház

december 2-3. Mikulás-kereső kaland
Nagyerdőn a Mikulás, avagy keressük együtt a Mikulás lábnyomát!
A Mikulás-kereső kaland tematikája a Mikulás várás titkának, örömének átélése. Advent első hétvégéjén, december 2-án és 3-án, szombaton és vasárnap tematikus kézműves kuckóval és a Mikuláskereső interaktív játékkal vonjuk be a családokat az állatkerti szakvezetéses sétába. A Gibbonházban animátorokkal ajándékot készíthetnek, és meglepetésként fel- felbukkan a Mikulás is, aki nagyon elfoglalt, hiszen még pakolja az ajándékokat a fakunyhójában, de „előlegként” megjutalmazza az ügyes gyermekeket.
A krampusznak öltöző gyerekek, kedvezményes, félárú jegy megváltásával látogathatnak el ezen a hétvégén az Állatkertbe.
Debreceni Állatkert

december 2-3. 11.00 Mikulás a “Zsuzsi” Erdei Vasúttal
Program: „Száncsengő” – zenés gyermekműsor, Mikulás-várás, kézműves foglalkozás
Indulás: Hétvezér megállóhelyről 10.00 órakor
Vissza: Hármashegyaljáról 14.00 órakor
Minden vonattal érkező gyermeknek ajándék mikuláscsomagot kap.
Hármashegyalja, Természet Háza

december 3. 10.30-12.00 Vasárnapi tudomány: Az égbolt repülő különítményei
Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Mekkora volt a legnagyobb szitakötő, amely valaha élt a Földön? Mennyire éles a látásuk ezeknek a színpompás élőlényeknek és milyen különleges testrészekkel rendelkezhetnek? Foglalkozásunk során bepillantást nyerhetnek a gyerekek a szitakötőcsaládok nem mindennapi életébe.
Ajánlott életkor: 8-12 év
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. A másfél órás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.
Agóra Tudományos Élményközpont

december 3-8. Csizmafényesítő Hét – Mikulásváró programok
Bár kint zúzmarás ködbe öltözött a város, a Vojtinában soha el nem múló melegséggel várjuk a hozzánk érkezőt. Minden vendéget örömmel látunk, különösen, ha hosszú utat tesz meg azért, hogy betérjen bábosházunkba. Nagy izgalommal, kedves ismerősként fogadjuk hát ismét körünkben a Mikulást, aki a kicsiket és a nagyokat meglepve nálunk időzik december 3. és 8. között. A színházteremben mindeközben a “Holle anyó” című előadást, a játszószínházban pedig a “Menjünk el a látására!” című betlehemes szertartásszínház-rítusjátékot játsszuk.
Vojtina Bábszínház

december 4. 10.45–11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív foglakozás kicsiknek
DMK Homokkerti Közösségi Háza

december 5. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – interaktív foglalkozás
DMK Újkerti Közösségi Háza, fszt. 6-os terem

december 5. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 5. 16.00-17.30 Mikulásváró családi délután
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 6. 9.30–10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
DMK Csapókerti Közösségi Ház

december 6. 17.00 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 6-17. Grincs Karácsonyi Cirkuszfesztivál
Egyszer volt, hol nem volt…
A Kerekerdő mélyén élnek a Kik, akik imádják az ünnepeket, főleg a karácsonyt. Egy nap azonban megváltozik minden, mikor a Grincsről hallanak. Ez a mogorva zöld szörny a Kerekerdő legmagasabb pontján a Kobakhegyen él magányosan és ki nem állhatja a karácsonyt. Egy kislány elhatározza, hogy megváltoztatja a véleményét és elhívja őt a Grincs Karácsonyi Cirkuszfesztiválra és, hogy mi fog ott történni:
Karácsonyi fényekben, erdei környezetben gyönyörű látvány fogadja a betérő vendégeket. A vendéglátó manók hurkákkal, kolbászokkal, forralt borral és az erdei forralt sörrel is várják a felnőtteket. A gyermekek sem maradnak étlen, sem szomjan, hiszen számukra az óriás palacsinták, kürtös kalácsok, sült gesztenyék és forró csokoládék nyújtanak gasztronómiai élményeket. Mikor már mindenki jól lakott, kezdetét veszi a 1,5 órás Cirkuszi Show műsor az óriás fűtött sátorban. A műsor végén, aki maradni szeretne manók, tündérek társaságát élvezheti…
Kapunyitás (Kerekerdő Élménypark): 16:30
Cirkuszi előadás: 18:00
Kerekerdő Élménypark

december 7. 10.00–11.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Nagyné Lövei Lilla vezetésével
DMK Józsai Közösségi Háza

december 7. 16.30 Lapozzunk! – könyves kör 10-14 éveseknek
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 9. 14.00 Adventi kézműves játszóház
Együttműködő partner: Debrecen-Ondód-Macsi Református Egyházközség
DMK Nagymacsi Közösségi Ház

december 11. 10.45–11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív foglakozás kicsiknek
DMK Homokkerti Közösségi Háza

december 12. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – interaktív foglalkozás
DMK Újkerti Közösségi Háza, fszt. 6-os terem

december 12. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 12. 16.00-17.45 Játsszunk együtt! – társasjáték klub
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 12-21. Programok a digitális planetáriumban
Lehozzuk a csillagokat!
Éjszakai égbolt napközben az Agórában! A 8 méter átmérőjű hatalmas kupola alatt az Agóra csillagásza tart előadást. A 20-25 perces programban a téli csillagképekről és a bolygóegyüttállásokról lesz szó, de az érdeklődők végigkövethetik a napkeleti bölcsek útját is.
A Földtől a Világegyetemig
Az Európai Déli Obszervatórium félórás teljeskupolás-filmje elképesztő távolságokat ölel át időben és térben. A Világegyetem születésétől a Naprendszer utolsó pillanatáig kísérhetjük végig a csillagok és bolygók életét, az ó- és modern kori űrkutatás mérföldköveit, az ember és a világűr kapcsolatát. A magyar változatot az Agóra Tudományos Élményközpont készítette. Narrátor: Varga Klári
Visszatérés a Holdra
40 éve jártunk utoljára a Holdon – ideje visszatérni. Az Agórában megtekinthető a Google Lunar XPRIZE félórás planetáriumi teljeskupolás-show-ja egy szenzációs megmérettetésről. A Google holdversenyében privát csapatok vetélkednek, céljuk, hogy felküldjenek egy holdjárót a Holdra, ami ott megtesz 500 métert és az akcióról képet továbbít a Földre. A 2017 végéig tartó küzdelemben jelenleg már csak 5 csapat van versenyben. Ahogy sok más csapat, a Puli Space Technologies nevű magyar társaság is kilépett már a versenyből, de úgy tervezik, 2019-ben ők is felküldik saját holdjárójukat a Holdra. Narrátor: Gáti Oszkár
A planetárium maximális befogadóképessége 40 fő. A látogatók így korlátozott számban, érkezési sorrendben tudnak a programokon részt venni az Agórába szóló belépőjeggyel. A planetáriumi műsorokat 6 éves kortól ajánlják. Az aktuális planetáriumi programokról a www.agoradebrecen.hu weboldalon lehet tájékozódni.
Agóra Tudományos Élményközpont

december 13. 9.30–10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
DMK Csapókerti Közösségi Ház

december 13. 17.00 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 14. 10.00–11.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Nagyné Lövei Lilla vezetésével
DMK Józsai Közösségi Háza

december 14. 16.45 Wass Albert mesedélután
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 15. 16.00-17.30 Adventi teaház – ünnepváró családi délután
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 16. 10.00 Máltai karácsony
A Holló Együttes karácsonyi műsora
Voke Egyetértés Művelődési Központ

december 16. 10.30-12.00 Kreatív tudomány: Csillaggyár
A játékos foglalkozássorozat keretében kéthetente szombaton érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.
Ebben az évben is a karácsony jegyében telik az utolsó kreatív foglalkozás. Többféle technikával különleges csillagokat készíthetnek a gyerekek.
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett. Helyszín: Interaktív tér, alsó korhatár: 5 év
Agóra Tudományos Élményközpont

december 16. 14.00-16.00 Japán kultúra és művészeti szakkör gyerekeknek
Déri Frigyes gyűjteményéhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás
Lassú léptek
Vajon Japánban hogyan kopog avagy csoszog egy cipő? Milyen hangutánzó szavakat használnak és vajon milyen cipőkben lépkedtek régen és most a japánok? A gyerekek megismerkedhetnek a japán hakimonók vagyis a lábbelik fajtáival és az ehhez fűződő érdekes szokásokkal. A szakkörön résztvevők megtapasztalhatják milyen érzés sétálni egy getában, avagy egy zóriban. Mindeközben lehetőség nyílik a Déri Múzeum japán gyűjtemény részét képező japán cipők megtekintésére is. Végül mindenki egy különleges kívánságtáblával (ema) lesz gazdagabb.
A részvételhez regisztráció szükséges!
Időtartam: 90 perc
Jelentkezni lehet: csoke.kitti@derimuzeum.hu e-mail címen vagy a 06 20 339 3840 telefonszámon.
Déri Múzeum

december 17. 10.30-12.00 Vasárnapi tudomány: LittleBits-karácsony
Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Építs velünk színpompás, világító karácsonyfát a littleBits készletek és a különböző színű LEDek segítségével! A Télapóról se feledkezzünk meg! A foglalkozáson olyan Mikulást is életre hívunk, amelyiknek mozog a sapkája vagy éppen integet a karjával.
Ajánlott életkor: 8-14 év
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni. Az előzetes bejelentkezéseket a regisztracio@agoradebrecen.hu email címre várják. A másfél órás foglalkozás pontosan fél 11-kor kezdődik, gyülekező a fogadótérben.
Agóra Tudományos Élményközpont

december 18. 10.45–11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív foglakozás kicsiknek
DMK Homokkerti Közösségi Háza

december 19. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 20. 9.30–10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
DMK Csapókerti Közösségi Ház

december 20. 16.00-18.00 „Kreatív Karácsony” – Karácsonyváró kézműves foglalkozás kicsiknek és nagyoknak
MÉLIUSZ Petőfi Emlékkönyvtára

december 20. 17.00 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
MÉLIUSZ Központi Könyvtára – Gyermekrészleg

december 27. 10.00 Állatok karácsonya a Nagyerdőn
A Debreceni Állatkert és Vidámpark egyik legszebb hagyománya, az Állatok Karácsonya, melyre december 27-én idén is várja látogatóit. 10 órától az érdeklődők szakvezetéssel kísért állatkerti sétán vehetnek részt, melynek során megtekinthetik az állatok ünnepi ebédjének felszolgálását. Valamint egész nap működik a csacsifogat is. 11 órától az Állatkert idén is „Szülői értekezletet” tart az örökbefogadó szülők számára, hogy együtt idézzük fel a kert és a pártfogolt állatok életének idei legizgalmasabb pillanatait. Ebben az évben az Állatok Karácsonyától egészen az év végéig, kedvezményes, félárú jeggyel szeretnénk megköszönni a debreceni lakosok egész éves figyelmét és támogatását. A kedvezmény igénybevételéhez csupán egy lakcímkártya felmutatása elegendő.
Debreceni Állatkert
A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják!