Több mint százezren buliztak a Campuson

Party Zone

Rekordszámú közönséget, 105 ezer látogatót vonzott Debrecenbe a vasárnap hajnalban véget ért 10. Campus Fesztivál – közölte a rendezvény sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel.

A “nulladik” nap kivételével, minden nap átlagosan 30 ezren fordultak meg a jubileumi rendezvényen, ez a szervezők várakozásait is felülmúlta. A fesztivál a korábbiaknál is erősebb kulturális színezetet kapott, tizenhét helyszínen, két nagyszínpaddal, 252 zenei programmal, illetve további 300 nem zenei programmal várták a közönséget – jelezte Bakó Csaba.

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató megerősítette: ennyire kiegyensúlyozott és szervezett fesztiváljuk még nem volt az elmúlt tíz évben. “Örülünk, hogy sikeresen zártuk a jubileumi évet, úgy érzem sikerült megvalósítani azokat a terveket, újításokat, ami egy ilyen fesztiválhoz méltó. Idén valamennyi nap erős volt látogatószámban, ez azt mutatja, hogy a Campus már nem csak egy hétvégi esemény, a távolabbról érkezők egész héten Debrecenben tartózkodtak.” – mondta.

A fesztiváligazgató jó döntésnek nevezte, hogy a Nagyerdei Stadion körbejárható lett a fesztivál ideje alatt: ez segítette a megnövekedett közönséglétszám kezelését, valamint így még több kulturált, beltéri mosdó szolgálta ki a fesztiválozók kényelmét.

Miklósvölgyi Péter szerint az idei siker jó alap a jövő évhez. Nem céljuk a nézőszám további növelése, bár “örömteli, hogy nagy az érdeklődés a fesztivál iránt, de sokkal inkább szempont az, hogy egy év múlva is még jobb és komfortosabb legyen a Campus Fesztivál a programok és a szolgáltatások terén is. Magas minőséget szeretnénk nyújtani” – emelte ki a főszervező.

Az idei Campus látványvilága lenyűgöző volt: éjszaka több ezer lámpa világította meg a fesztivál területén található építményeket. A Nagyerdő, a Nagyerdei Stadion, a Nagyerdei Víztorony, a 30 méter magas Campus Eye óriáskerék és a több tucatnyi különleges installáció páratlan környezetet teremtett az ország egyik legnagyobb nyári eseményének – fűzte hozzá.
Természetesen a Campuson is a zenéé volt a főszerep: a legtöbben a Prodigy koncertjére voltak kíváncsiak, de Lukas Graham, a Tankcsapda, a Halott Pénz, a Bingo Players, a Punnany Massif és a Margaret Island koncertje is teltházas nézőtér előtt zajlott.

Idén először saját programsátrat épített a debreceni Csokonai Színház, új színfolt volt a Job Street, az álláskeresők és kínálók találkozási pontja, valamint a Debrecen-Korzó, a város kulturális intézményeinek utcája is.