Járványok és kórházi fertőzések megelőzésében is segíthet a debreceni kísérleti oltóanyaggyártó üzem

Egyetem Helyi hírek

A világjárványok és a kórházi fertőzések megelőzésére is egyedülálló megoldást hozhat a debreceni Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) keretében megalakuló, sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó kísérleti üzem – jelentették be a projekt nyitókonferenciáján szerán a Debrecenben.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) rektora felidézte, hogy az egyetem, a Richter Nyrt. gyógyszergyártó és az oltóanyaggyártó Fluart Kft. közös projektje keretében hozzák létre Közép-Európa első sejtvonalalapú biotechnológiai oltóanyaggyártó üzemét. A négy évig tartó projekt során kisszériás kísérleti vakcinagyártás folyik majd az üzemben, amely a folyamatos klinikai vizsgálatokat követő törzskönyvezés után megalapozhatja a tervezett nemzeti oltóanyaggyár építését Debrecenben – fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy ezzel Magyarországon állíthatják majd elő többek között az influenza elleni, biológiai eredetű vakcinákat. Ezek többféle influenza vírus ellen biztosítanak védelmet, akár tíz éven keresztül – magyarázta Szilvássy Zoltán.
Az ilyen típusú vakcinák amolyan “gyorshadtestként” hatékonyan vethetők majd be az összetett kórházi fertőzésekkel szemben is – jelezte.
Az oltóanyag biotechnológiai félüzem (kísérleti üzem) az egyetemi ipari parkban épül fel, és jó példája lesz annak, hogy Debrecenben kialakult “az egyetem és a gyógyszeripar munkakultúrája” – mondta a rektor.
Bács Zoltán, a DE kancellárja hozzátette: a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központot nyolcmilliárd forintból hozzák létre, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem hatmilliárd forint pályázati forrást nyertek el.
Ennek egyik elemeként valósul meg az oltóanyag-gyártó kísérleti üzem 2018 végére, a kisszériás vakcinagyártás a tervek szerint 2019-ben indul – fűzte hozzá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.