Debrecenben még egyetlen plébánia sem fogadott be menekültet

Helyi hírek

Magyar plébánosokat faggatott a Népszabadság arról, hogy fogadtak-e már be, illetve tervezik-e, hogy befogadnak hazánkba érkezett menekülteket. A Szent Anna utcai főplébánián a lap megkeresésére azt mondták, ebben a kérdésben az egyes plébániák mellett működő világi karitász csoportok az illetékesek, ám az általunk elért csoportvezetőktől sem sikerült megtudni semmi biztosat.

A Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegyében szolgáló megyei karitászigazgató, Mészáros László kifejtette, hogy Ferenc pápa kérését támogatja, igaz, azt nem könnyű teljesíteni, jól át kell gondolni a lehetőségeket. Mint mondta, a hideg időre készülve takarókat, hálózsákokat gyűjtenek, és ezeket, ha szükségessé válik, eljuttatják a menekülteknek. Arra a kérdésre, hogy a katolikus karitász önkéntesei miért nem voltak ott a debreceni vasútállomáson, hogy segítsenek, Mészáros azt mondta, ott voltak, csak nem hirdették magukat plakátokon.