forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

K&H: egyre kevesebb profittal számolnak a nagyvállalatok

Gazdaság

A nagyvállalatok idén nem várnak árbevétel és profitnövekedést. A cégek több mint egy éve csökkenő profittal számolnak, ami most negatív rekordot ért el, emellett az árbevétel várt változása is negatív előjelű – ismertette a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi eredményeit az MTI-nek kedden küldött összefoglalójában a bank.

A vállalatok átlagosan csaknem 5 százalékos profit és 0,5 százalékos árbevétel-csökkenéssel terveznek idén. A gyengébb pénzügyi eredmények a tervezett beruházásokat is erőteljesen visszafogják, a cégek mindössze 37 százaléka készül fejlesztésekre idén, ami az elmúlt 1,5 év legalacsonyabb értéke.

A K&H nagyvállalati növekedési index negyedévente vizsgálja a 2 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre kitekintő várakozásait.

A 2022 utolsó negyedévi felmérésben várt 0,5 százalékos bevételcsökkenés kismértékű javulás az előző negyedévi mélyponthoz (mínusz 1,8 százalék) képest. A mérsékelt enyhülés hátterében az áll, hogy akik eddig bevétel-növekedést vagy csökkenést vártak, most inkább stagnálásra számítanak (73 százalék). Ugyanakkor ez a mutató nem volt még egymást követő két negyedévben negatív előjelű, még a koronavírus-járvány első évében sem – magyarázta a felmérés eredményét Rajna Gábor, a K&H vállalati ügyfelek divízió vezetője.

A kilátások a vállalat éves árbevételének mértékével párhuzamosan romlanak: a 2-3,9 milliárd forint közötti éves árbevételű vállalatok várnak egyedül – minimális – növekedést (0,5 százalék). A 4-9,9 milliárd forint közötti éves árbevételű és a 10 milliárd forint feletti éves árbevételű cégek viszont várhatóan kevesebb bevételből gazdálkodhatnak idén (mínusz 0,8 százalék és mínusz 2,6 százalék).

A belföldi és a külföldi piacokkal kapcsolatban kissé felemás kép rajzolódik ki. Míg az exportpiacon mínusz 0,8 százalékról mínusz 1 százalékra süllyedt, addig a belföldi piacon mínusz 1,9 százalékról mínusz 0,6 százalékra mérséklődött a várt árbevétel-csökkenés mértéke az elmúlt negyedévhez képest. A belföldi értékesítés alakulását, tehát, kissé kedvezőbben látják a cégek.

Rajna Gábor szerint a cégek tavaly még be tudták építeni a magasabb energia- és alapanyagköltségeket az eladási árakba, idén azonban már kérdéses, hogy ez mennyire lesz megvalósítható. A lakossági reálbérek csökkenése ugyanis a kiskereskedelmi eladások visszaesését vonja maga után, a következő negyedévekben ezért akár még tovább süllyedhet a bevétel-csökkenés várt mértéke – tette hozzá.