Tiborcz István és Orbán Viktor

Orbán veje a legfiatalabb milliárdos

Gazdaság

Idén is megjelent A 100 leggazdagabb című kiadvány, amely szerint Csányi Sándor 360 milliárd forintjával továbbra is a legvagyonosabb magyar.

Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója 360 milliárdos vagyonnal került a 2019-ben 18. alkalommal megjelent rangsor élére, megelőzve Mészáros Lőrinc nagyvállalkozót, akinek vagyonát 296 milliárd forintra becsülték A 100 leggazdagabb szerkesztői. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára Gattyán György állhatott fel, a Docler-csoport tulajdonosának vagyonát 280 milliárd forintra becsülték.

A Világgazdaság szemléje szerint a lista első tucat üzletembere közé jóval 100 milliárd forintot meghaladó vagyonnal lehetett bekerülni. A 10. helyen például 110 milliárddal Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa áll, a 11. pozíciót pedig Rákosi Tamás médiavállalkozó foglalta el 107 milliárdra taksált vagyonnal.

Az első száz leggazdagabb összvagyona a kiadvány szerkesztői által beszerzett 2018-as adatok és eredmények szerint 4632,9 milliárd forint volt. Ez 356,5 milliárdos gyarapodást jelent a tavalyi listán szereplők összvagyonához képest.

Érdekességként érdemes megjegyezni, hogy a tíz évvel ezelőtti összérték még csak 1613,8 milliárd forint volt. Az akkori listán 55 olyan tehetős ember szerepelt, akiket az idei névsorban már hiába keresünk.

Az „újoncok” közül a legelőkelőbb pozíciót Tiborcz István érte el. A kormányfő vejeként is ismert, cégeivel közbeszerzéseket sorra nyerő ingatlanfejlesztő 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el.

A 33 éves Tiborcz István lett az idei 100-as rangsor legfiatalabb résztvevője, rajta kívül csak Fazekas Bálint, az Euronics áruházláncot üzemeltető Vöröskő-cégcsoport igazgatója és résztulajdonosa számít igazán fiatalnak.

(vg.hu)