ÖRV kongresszus Debrecenben

Gazdaság

Először tartotta kongresszusát Magyarországon az osztrák turizmusgazdaság legjelentősebb szakmai szervezete.

Az osztrák turizmusgazdaság legjelentősebb szakmai szervezete, az 55 éves múltra visszatekintő, s jelentős lobbierővel rendelkező osztrák utazási szövetség (Österreichischer ReiseVerband) idén október 23. és 26. között Magyarországon tartotta őszi kongresszusát. A program szakmai találkozójára Debrecenben, míg a tanulmányútra Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon került sor.

A szakmai tanulmányútra és konferenciára közel félszáz vezető osztrák utazási irodai cégvezető, turisztikai szakember érkezett hazánkba A szervezett szakmai programokon meghatározó túraszervezők és utazási irodák vezetői vettek részt. A tanulmányút során megismerhették Hajdúszoboszlót, Nyíregyházát, Eger városát, s vezetett túra keretében a hortobágyi daruvonulást is megtekintették. Ezen felül minden város kapcsolódó turisztikai szolgáltatásainak megismerése is a program részét képezte.

Az ÖRV kongresszus szakmai tanácskozásának első és második napján előadást tartott Dr. Ruszinkó Ádám, turizmusért felelős helyettes államtitkár is. Debrecen város részéről Dr. Széles Diána, turizmusért felelős alpolgármester fogadta a vendégeket, az osztrák állam képviseletében pedig Dr. Barabás László, Ausztria tiszteletbeli konzulja csatlakozott egyes
programpontokhoz.

Az esemény jelentős turizmusdiplomáciai siker lehet a hazai utazásszervezők számára. A konferencia során az osztrák döntéshozók első kézből szerezhettek benyomásokat és alakítottak ki közvetlen partnerkapcsolatokat Debrecen és a régió meghatározó turisztikai kínálatáról. A rendezvény remélhetőleg olyan élményekkel és tapasztalatokkal gazdagította az utazásszervezőket, mely hozzájárulhat Debrecen ausztriai beutazó-turizmusának további növekedéséhez emellett komoly pozitív gazdasági hozadékkal is jár.

debrecen.hu