Újra rátalált a szerelem az idén 90 éves Müller Péterre, aki egy évvel imádott felesége elvesztése után újra megnősül.
Erről a Blikknek számolt be a Kossuth- és József Attila-díjas író. Müller Péter december 1-én ünnepli 90. születésnapját, karácsonyig pedig meg fogják tartani az esküvőjüket is imádott szerelmével, Emesével, aki az ötvenes éveiben jár és betegápolóként dolgozik. Müller Péter rajta érzi azt, hogy számára valóban ő a világon a legfontosabb.
Talán nagy szavak ezek, de közel 90 évesen van már annyi tapasztalatom, hogy mindent tisztán látok. Száz meg ezer nővel kerültem kapcsolatba a munkám során, tanácsot, bölcsességet kértek tőlem. Ültem velük szemben, és ha a beszélgetések alatt kicsit sikerült beléjük szeretnem, akkor tudtam nekik utat mutatni. Emese valóban az élet ajándéka a számomra
– fogalmazott róla az író, aki mindig úgy gondolta, hogy egy kapcsolatban az a legfontosabb, ha az ember a másikért él. Sokszor próbálkozott azzal, hogy ilyesmiben részesüljön, de gyakran valami egészen mást, számítást és érdeket fedezett fel a nőkben mély érzelmek helyett. Emesén azonban érzi, valóban tiszta szívvel szereti őt.
Müller Péter és párja még idén karácsony előtt össze akarnak házasodni. Nem terveznek nagy esküvőt, csendesen, két tanú mellett fogják kimondani a boldogító igent.
Az író tudja, sokakban felmerül a gondolat, hogy nősülhet újra egy évvel felesége halála után. Egykori felesége azonban azt kérte tőle, ne maradjon egyedül. Az ő akaratát is teljesítei ezzel.