Schaeffler

Nagy európai leépítést jelentett be a Schaeffler

Gazdaság

Újabb jelentős leépítésre készül a Schaeffler: 3460 munkahely szűnhet meg Európában, öt gyárat pedig bezárhat a német autóipari beszállító – számolt be a Reuters.

A vállalat döntését az autóipar kedvezőtlen piaci folyamataival, a belső égésű motorral szerelt járművek iránti kereslet visszaesésével, az elektromos átállás lassabb ütemével és az egyre élesebb versennyel indokolja.

A tervezett intézkedések összesen 16 európai telephelyet érintenek. A leépítések legnagyobb része Németországban valósulhat meg, ahol mintegy 2660 dolgozótól válhatnak meg.

A Schaeffler közleménye szerint négy németországi és egy belgiumi üzem bezárását tervezik. A németországi telephelyek között Dortmund, Morbach, Berlin és Schwalbach szerepel, míg Belgiumban a herstali gyártóhelyet zárnák be. Dortmundban jelenleg 430-an, Morbachban pedig 160-an dolgoznak, ezekben az üzemekben elsősorban belső égésű motorokhoz gyártanak alkatrészeket.

A schwalbachi egység megszüntetése ugyanakkor részben áthelyezést jelenthet: az ott dolgozó mintegy 385 munkavállaló jelentős része Frankfurtban folytathatja a munkát.

A gyárbezárások mellett több más európai telephelyen is átalakításokra készül a vállalat. Németországban további egységeket érinthet a kapacitások csökkentése és a működés átszervezése, de Franciaországban, Haguenau és Toulouse városában, valamint Szlovákiában, Skalica és Kysuce telephelyein is hasonló intézkedéseket terveznek.

A Schaeffler a programtól 2030-tól évente mintegy 300 millió eurós eredményjavulást vár. Az átalakítások egyszeri költsége a vállalat becslése szerint hozzávetőleg 480 millió euró lesz.

A német autóipari beszállító Magyarországon is jelen van: Debrecenben és Szombathelyen működtet gyárakat. A hazai üzemeiben többek között csapágyak, kuplungok, autóelektronikai termékek és elektromos hajtásokhoz szükséges alkatrészek készülnek.

A Schaeffler közleménye a magyarországi telephelyeket nem sorolja fel az intézkedésekkel érintett helyszínek között, így a bejelentett leépítések alapján egyelőre nem merült fel hazai gyárbezárás.