3-0-ra verte a DVSC hazai pályán a Zalaegerszeg csapatát, ezzel előrelépett az NB I-es tabella hetedik helyére.
A mérkőzés gyászszünettel kezdődött Lauber Gyula egykori játékvezető és Nagy István, a DVSC néhai masszőre emlékére.
A Loki kezdett aktívabban, Dzsudzsák Balázs 23 méteres lövését a 7. percben csak kiütni tudta Gundel-Takács. A szervezetten védekező ZTE sokáig nem engedett nagy helyzetet a debrecenieknek, sőt a 22. percben Amato szöglet utáni csúsztatása is veszélyt jelentett.
A 27. percben Blaz Boskovic gólját les miatt érvénytelenítették, a 43. percben azonban már szabályos találattal szerzett vezetést a DVSC: Egri Imre beadását Szendrei Ákos csúsztatta a jobb sarokba (1–0).
A második félidő elején a ZTE került közel az egyenlítéshez, Plamen Andrejev bravúrral védte Machado ziccerét, majd Josua Mejías tisztázott a kapu előtt. A Loki hamar visszavette az irányítást, Dénes Vilmos 57. percben leadott lövését azonban Gundel-Takács hárította.
A 62. percben két cserejátékos hozta össze a második debreceni gólt: Dzsudzsák Balázs indításával Kocsis Dominik tört előre a bal szélen, középre passzolt, Sohan Baldoni pedig tíz méterről a bal sarokba lőtt (2–0).
A hajrában is a DVSC veszélyeztetett, a végeredményt pedig a hosszabbításban Baldoni állította be. Kocsis Dominik passza után kicselezte a kapust, majd a hálóba lőtt, így a Loki 3–0-ra győzte le a Zalaegerszeget.
A DVSC legközelebb szombaton, a Honvéd otthonában lép pályára.
OTP Bank Liga, 10. forduló.
DVSC-ZTE 3-0 (1-0).
Nagyerdei Stadion, 6019 néző. Vezette: Antal P.
DVSC: Andrejev – Mejías (Dacosta, 78.), Hofmann (Samper, 72.), Lang, Guerrero – Batik, Boskovic – Egri (Baldoni, 60.), Dzsudzsák (Cibla, 72.), Dénes V. (Kocsis D., 60.) – Szendrei Á. Vezetőedző: Gert Remmel.
ZTE: Gundel-Takács – Csonka (Elosú, 86.), Penalba, Diogo Silva, Calderon – Babos (Alfonso, 72.), Kiss B. (Harangi, 72.), Amato (Henrique, 46.), Kujovic (Marlon, 86.) – Krevsun, Machado. Vezetőedző: Filipe Celikkaya.
Gól: Szendrei Á. (43.), Baldoni (62., 94.).
Sárga lap: Guerrero (45+1.), Dacosta (81.), Boskovic (89.), illetve Filipe Celikkaya (32.), Diogo Silva (56.), Kiss B. (71.).