Magyar Péter az EU-csúcsról

Magyar Péter az EU-csúcsról: minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek

Ország

Brüsszelben zárult a kétnapos uniós miniszterelnöki csúcstalálkozó, amelynek végén a kormányfő elégedetten értékelt a közösségi oldalán, miután úgy látta, hogy “minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, és “minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek”.

Annak ellenére, hogy a tanácskozás második napjának tizedik órájában már lázasan és fáradtan nyilatkozott, hangsúlyozta, hogy a „régi motoros, tapasztalt miniszterelnökök” szerint évek óta nem volt ennyire nyílt, őszinte és érzelmes vita, ahol “volt itt minden: vétófenyegetés, kiabálás, szövetségek és óriási viták”. A miniszterelnök úgy fogalmazott:

“De ami a legfontosabb: a kétnapos, rendkívül intenzív tárgyalások után úgy tudtam büszkén felállni, hogy minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek”.

A migrációs blokkban a kormányfő rámutatott, hogy a korábbi megengedő irányvonal kudarcot vallott, mivel “súlyos társadalmi, gazdasági és biztonsági kockázatot jelent Európa-szerte”. Magyarország a szigorúbb fellépést követelő országok (a V4-ek, Olaszország, Dánia és Belgium) oldalára állt. Azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy hazánknak napi egymillió eurós büntetést kelljen fizetnie a külső határok védelméért, ám ezen ügy rendezésére a tagállamoktól és az Európai Bizottság vezetőjétől is ígéretet kapott.

A legkeményebb összecsapást az energiapolitika hozta, amely az EU versenyképességét fenyegeti, és a jövőben vállalhatatlan terheket róhat az iparra, a vállalkozásokra, valamint a lakosságra is. Ezzel kapcsolatban kijelentette: “Ez számunkra, a visegrádi négyek és sok más tagország számára nem elfogadható. Órákig tartó kemény vitában, széleskörű koalíció részeként, a V4 tagállamokkal, Olaszországgal és Görögországgal közösen sikerült elérnünk, hogy az Európai Unió újraértékelje az elfogadott szabályozás társadalmi és gazdasági hatásait”, ami komoly áttörést jelent a magas árak elleni küzdelemben.

A pénteki nap folyamán négyszemközt egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is, üdvözölve a kárpátaljai magyarság jogait érintő politikai megállapodást. Elmondása szerint a bizalom helyreállításának első lépéseként Ukrajna elfogadta a kisebbségi oktatási törvényt és megkezdte annak alkalmazását. Hozzátette:

“Megköszöntem az ukrán parlament szeptemberi határozatát, amelyben elismerték, hogy 1944 és 1946 között a kényszermunkára hurcolással és a tömeges deportálással bűncselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarok ellen”.

A felek a jövőben miniszteri szinten folytatják az egyeztetéseket, és a miniszterelnök hangsúlyozta: “Egyetértettünk abban, hogy mindkét ország érdeke a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése”. Emellett teljes körű szolidaritását fejezte ki az ukrán elnök felé a “hazája ellen közel öt éve tartó, embertelen orosz agresszió miatt”, megjegyezve, hogy Magyarország minden diplomáciai eszközzel segítené a tűzszünetet és a békét.

Az EPP-vel és a szigorúbb bevándorlási politikát követelő vezetőkkel folytatott tárgyalásokon egyértelműsítette a magyar álláspontot a decemberi hétéves uniós költségvetésről:

“Magyarország csak abban az esetben fogadja el decemberben az unió új hétéves költségvetését, ha Magyarország minden neki járó fejlesztési forrást megkap, és semmivel sem csökken a közös agrárpolitikára és a kohéziós fejlesztésekre allokált uniós forrás”.

Az uniós csúcs zárásaként megállapította: “Fontos, érdemi uniós csúcson vagyunk túl, amelyen kiderült, hogy vétózás nélkül, valódi szövetségek építésével az eddigieknél sokkal jobban tudjuk képviselni a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekét”. A munka szombaton a Tisza-kormány minisztereivel folytatódik a 2027-es költségvetés véglegesítésével.