A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete szeptember 27-én, vasárnap ismét meleg étellel várta a nehéz körülmények között élő debrecenieket. Az egyesület 2011 óta minden hónap utolsó vasárnapján tart ételosztást.
Már másfél órával a kezdés előtt gyülekezni kezdtek az emberek a Petőfi téren. Fél tízkor közel száz sorszámot osztottak ki, végül összesen 160 vendégnek jutott töltött káposzta, péksütemény és friss kenyér.
Az egyesület közlése szerint a következő hónapokban az adó egy százalékából érkező felajánlásoknak köszönhetően több embernek tudnak majd segíteni.
Az ételosztáson ezúttal is sok gyermekes család jelent meg. A gyerekek pizzát és édességet is kaptak. Az egyesület egyik munkatársa egy körülbelül hétéves kisfiútól megkérdezte, mikor evett utoljára csokoládét. A gyermek hosszasan gondolkodott, majd azt válaszolta:
“Nem emlékszem, mikor ettem utoljára csokoládét.”
Az édesanyja elmondta, hogy nem futja csokira, és a családnak nagyon meg kell gondolnia, mire költik a bevételüket. Azt is hozzátette, hogy sokat jelentett számukra a kormány beiskolázási támogatása, de az nem oldotta meg a mindennapi megélhetési gondjaikat.
Az egyesület köszönetet mondott azoknak a debrecenieknek, akik adományokkal segítették az ételosztást. Külön megköszönték a Hajdúsági Sütödék Kft. és a Szováti Kemencés Pékség segítségét, valamint azoknak a magánszemélyeknek a támogatását is, akik rendszeresen pizzát, édességet és süteményt visznek a gyermekeknek.
A szervezet közlése szerint az elmúlt 15 évben nem kapott állami vagy önkormányzati támogatást, az ételosztásokat önerőből és magánadományokból szervezik.
A következő ételosztást október 25-én, vasárnap 10:30 és 11:30 között tartják a Petőfi téren.
Az egyesület elsősorban tartós élelmiszereket, gyümölcsöt, burgonyát, olajat és tisztítószereket vár a segítőktől, de debreceni éttermek, pékségek és élelmiszerüzletek felajánlásait is fogadják.
Segítséget a +36 30 9841 963 telefonszámon lehet jelezni.
Pénzadomány az alábbi számlaszámra utalható:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete
MagNet Bank Zrt.
612 00261-11059802
A közleménybe az “ételosztás, 2026” megjegyzést kérik feltüntetni.
