Hajdúszoboszló a 15 ezer fő feletti magyarországi városok között a 15. helyen áll az Egyensúly Intézet 2026-os Településindexe szerint – büszkélkedett Czeglédi Gyula, a város polgármestere.
Mint arról nemrég hírt adtunk, az intézet több mint 360 ezer statisztikai adat és 53 indikátor alapján vizsgálta 3154 magyar település és 23 budapesti kerület fejlettségét.
A polgármester ismertette, Hajdúszoboszló 2014 óta 11,2 indexponttal javított a fejlettségi mutatóján, amivel bekerült az intézet által “hajtótelepüléseknek” nevezett, kiemelkedően gyorsan fejlődő városok közé.
A Hajdúszoboszló fejlődéséhez hozzájáruló tényezők között az elemzés a vendégéjszakák számának alakulását, az internet-hozzáférés javulását és a lakásárak emelkedését emelte ki.
Czeglédi Gyulaa Facebook-oldalán azt írta, az eredmények szerinte a város meghatározó térségi szerepét és az elmúlt több mint egy évtized fejlődési pályáját mutatják.
A polgármester bejegyzése alatt a “vármegye” megnevezés miatt is kialakult egy rövid vita: egyik hozzászóló azt írta, hogy “Már nem vármegye!”, amire Czeglédi Gyula azt válaszolta, hogy sajnálja, ha egyeseknek a bejegyzésből csak a “vármegye vagy megye” kérdése maradt meg. Egyébként október 1-jétől lesznek hivatalosan is újra megyék Magyarország ezen közigazgatási egységei.
Itt böngészhető a hajdú-bihari települések fejlettségi rangsora:
Fejlettségi rangsor: így állnak a Hajdú-Bihar megyei települések