A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete már több mint 15 éve várja vendégeit meleg étellel, a hónap utolsó vasárnapján. Így volt ez augusztus 30-án is, amikor extra segítséggel is készültek.
Augusztus 30-án, vasárnap az ételosztás előtt már másfél órával rengetegen álltak a debreceni Petőfi téren, nagyon sokan gyermekeikkel. Gyorsan haladt a sorszámosztás is, 15 perc alatt mind a 150 ebédjegy gazdára talált. Azok közül, akik 09:15 után érkeztek, sajnos már nem mindenkinek jutott meleg étel, pedig az ételosztás csak 10:30 órakor kezdődött.
Sajnos számukra csak kenyér jutott. A szívünk megszakadt, hiszen tudjuk, akik vasárnap korán felkelnek és kijönnek az ételosztásra, nehéz élethelyzetben vannak
– mondta Tukoráné Kádár Ibolya, a szervezet vezetője, aki számára felfoghatatlan, hogy az ország második legnagyobb lélekszámú városában hányan élnek a társadalom peremén, élére rakva kevéske pénzüket. Megtört, az élet és a nélkülözés által meggyötört magyar emberek várták vasárnap, hogy egy tányér töltött káposztához, friss kenyérhez jussanak.
Vasárnap az ételre várók között ezúttal is sok kisnyugdíjas volt, közülük többen elmondták, hálásak az új kormánynak azért, amiért 2027. január elsejétől a minimálnyugdíj összegét 120 ezer forintra emelik. Sokak számára ez a mostani ellátásuk megduplázását jelenti, érzékelhető változást hoz majd az életükben. A rezsi, a gyógyszerek kifizetése után több marad számukra élelmiszerre, és talán saját magukra is. Persze dőzsölni ezután sem fognak.
Ez az ételosztás más volt
Tukoráné Kádár Ibolya elmondta, a tanévkezdés miatt a legutóbbi ételosztást tanszerosztással is egybekötötték. Közel 80 gyermek kapott vadonatúj iskolatáskát, tornazsákot, tanszereket. Akiknek táska nem jutott, füzeteket, egyéb tanszereket kaptak
A csillogó gyermekszemek magukért beszéltek, aki ilyet még nem élt át, el sem tudja képzelni, milyen érzés látni a családok boldogságát, örömét. És ahogyan elindulnak haza a “zsákmánnyal”. Ez leírhatatlan
– mondta. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete nem tudja megváltani a világot, de mindent megtesz azért, hogy ezeknek a keveseknek segíteni tudjon. Hálásaok azoknak a debrecenieknek is, akik adományaikat elküldték, vagy elvitték a Petőfi térre, vagy épp átutalással támogatták a tanszerosztás megvalósulását.
Külön is köszönjük a Hajdúsági Sütödék Kft., és a Szováti Kemencés Pékség Hajdúszoboszló segítségét, a sütemények ritka kincsek vendégeinknek. Ilyen finomságokat ők nem engedhetnek meg maguknak
– mondta Tukoráné Kádár Ibolya.
A következő ételosztás időpontja: 2026.szeptember 27. vasárnap 10:30-11:30 óra.
A szervezet munkáját elsősorban tartós élelmiszerrel, tisztítószerekkel lehet segíteni, de várják a debreceni éttermek, pékségek, élelmiszerüzletek, felajánlásait, csatlakozását is.
Átutalással is lehet segíteni:
Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete
MagNet Bank ZRT 612 00261-11059802
A közleménybe kérik beírni: ételosztás, 2026
További információk a +36 30 9841 963 mobilszámon kaphatók.











