Pécsi Tudományegyetem

“Fideszes és KDNP-s politikusokat juttattak érdemtelenül fokozathoz” – vizsgálat zajlik egy doktori iskolával kapcsolatban

Ország

Vizsgálat folyt, illetve zajlik jelenleg is a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szekszárdi karán működő Filozófia Doktori Iskola (FDI) akkreditációja, illetve az ott megvalósult egyes doktori cselekmények kapcsán – közölte a PTE az MTI-vel azután, hogy az egyetem egyik docense az FDI működésének beszüntetését kérte egy hétfői nyílt levélben.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!
👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens a Facebook-oldalán tett közzé egy, a PTE vezetéséhez címzett terjedelmes nyílt levelet, azt kérve, hogy mielőbb szüntessék meg az FDI-t.

Emlékeztetett, az iskola a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karáról 2019-ben került át a Szekszárdon működő Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karra (KPVK). Ez szerinte rossz döntés volt, mert a korábban óvodapedagógiai és tanítói szakokat kínáló karon nem voltak meg az FDI működtetésének tudományos feltételei.

Barcsi Tamás több kari vezetőt – Boros Jánost, Szécsi Gábort és Nemeskéri Zsoltot – nevesített levelében, azt írva róluk, hogy ők néhány “további törzstag és témavezető etikai szempontból problematikus közreműködése mellett a nepotizmus szellemében karrier- és kapcsolatépítési célokra használták befolyásukat”. Az iskola vezetői az elmúlt években “nemhogy filozófiával, de semmiféle tudománnyal behatóan nem foglalkozó, számukra azonban valamiképpen +hasznos+ embereket, illetve jó ismerőseiket” PhD-ösztöndíjhoz, majd PhD-fokozathoz juttatták

– fűzte hozzá.

Azt állította, hogy a vezetőség olyan “fideszes és KDNP-s politikusokat juttatott érdemtelenül fokozathoz, akiket egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és “kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.

Néhány példa a Barcsi által gyanított visszaélésekből

Horváth Péter János (témavezető: Nemeskéri Zsolt, a védési bizottság elnöke Szécsi Gábor), a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója, korábban fontos állami posztok betöltője, filozófiai előképzettség, illetve bármilyen tudományos tevékenység nélkül védte meg Zöld filozófia és fenntarthatóságra nevelés című disszertációját. Horváthot az egyik vele foglalkozó cikk ősfideszesnek nevezi.
Kothencz János (témavezető: Szécsi Gábor, a védési bizottság elnöke: Nemeskéri Zsolt) a Fidesz-KDNP volt szegedi önkormányzati képviselője, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató vezetője – szintén soha nem foglalkozott filozófiával –, Az életre való nevelés filozófiája címmel védte meg disszertációját. Kothencz tevékenységével a sajtó is foglalkozott.
Bogányi Gergely (témavezető: Szécsi Gábor, a védési bizottság elnöke: Nemeskéri Zsolt) kiváló zongoraművész, aki Boros János zongorista fiának a mentora volt, A zenei megértés problematikája narratológiai megközelítésben címmel védte meg doktori dolgozatát. A disszertáció egyik opponenseként Boros János van feltüntetve a védési meghívón, másik opponenseként pedig Alpaslan Ertüngealp karmester, aki Bogányi előtt egy évvel szintén ebben a DI-ben szerzett fokozatot (Bogányi dolgozata nem elérhető az ODT oldalon). Bogányi sosem tagadta a Fidesz iránti szimpátiáját, és köztudott, hogy jó viszonyt ápol Orbán Viktorral.
Mák Kornél (témavezető: Szécsi Gábor, a védési bizottság elnöke: Boros János) a KDNP Bács-Kiskun megyei elnöke, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke. Önéletrajza szerint történelemtanár és hitoktató, aki (még a Bölcsészettudományi Karon működő, de már szétesőben lévő DI-ben) 2018-ban Filozófiából szerzett PhD fokozatot, majd szintén a PTE-n 2022-ben orvostudományból (!) is doktorált.
Őri László (témavezető: Nemeskéri Zsolt) jogász, aki a Fidesz fontos baranyai embere volt az elmúlt években, különböző vezető pozíciókban (legutóbb a Baranya Megyei Közgyűlés elnöki posztját töltötte be) abszolutóriumot szerzett, témája A munkáról vallott értékek kulturális és vallási összehasonlításban. Tudtommal már benyújtotta a dolgozatát, sajnos annak semmi nyoma, hogy bármilyen tudományos tevékenységet végzett volna eddig.
Kucsera Tamás Gergely (témavezető: Rippl Dóra) a Budapesti Metropolitan Egyetem nemrég – a feljelentéssel végződő ÁSZ vizsgálat után – lemondott rektora. Neki ugyan van filozófiai alapvégzettsége is, de az MTMT publikációs adatai szerint filozófiával nem foglalkozik, a megvédett disszertációja leginkább egy ad hoc cikkgyűjteményre emlékeztet, amely nagy részben a Fideszes művészeti szervezetről, az MMA-ról szól, amelynek Kucsera a főtitkára volt (a védésről, a bizottság összetételéről nem találtam nyilvános adatot).

Barcsi Tamás “valódi szembenézést” vár el, szerinte ezután jöhet létre egy “szakmailag kifogástalanul működő” új doktori iskola, doktori program immár a bölcsészkaron.

Az egyetem válasza

A PTE kedden közleményben reagált a levél tartalmára azzal, hogy “a levélben megfogalmazott felvetésekkel összefüggésben az egyetem feladata az objektív kérdések, valamint az intézményi jogi és érdeksérelmek tisztázása”, ezt a szerepet pedig a PTE pártatlanul és szakmailag megalapozottan látja el.

Közölték, hogy az FDI akkreditációja, illetve egyes doktori cselekmények kapcsán vizsgálat folyt, illetve folyik jelenleg is a helyzet alapos feltárása érdekében.

Kiemelték, hogy egyes konkrét ügyekben még júniusban elrendelt tudományetikai vizsgálat – amelynek bizottsági munkájában külső és belső szakértők egyaránt részt vettek – július végén zárult le. “Ennek megállapításai alapján a PTE vizsgálja a munkáltatói és doktori cselekményekkel összefüggésben alkalmazható intézkedéseket” – rögzítették.

Beszámoltak arról, hogy a rektor várhatóan októberben terjeszti a szenátus elé az FDI megszüntetésének ügyét a hallgatói jogok figyelembevétele mellett.

Közölték, hogy a PTE elkötelezett a tudományos integritás mellett, így amennyiben egyetemi vagy külső vizsgálat során konkrét, megalapozott gyanú merül fel egyes fokozatszerzési eljárások szabálytalanságával vagy plágiummal kapcsolatban, az Egyetemi Doktori Tanács a jogszabályi keretek között lefolytatja a szükséges felülvizsgálati eljárásokat.

Kiemelték:

a felsőoktatási törvény garantálja a hallgatók jogait, így az FDI esetleges megszüntetése esetén az egyetem gondoskodik a jóhiszeműen eljáró, aktív hallgatók támogatásáról. Ők így megfelelő, szakmailag akkreditált keretek között fejezhetik majd be doktori tanulmányaikat és szerezhetnek fokozatot.

A PTE a folyamatban lévő további vizsgálatok lezárásáig a fentieken túl nem kíván nyilatkozni, a végleges intézkedésekről a vizsgálati eredmények teljes körű ismeretében hoz további döntéseket – olvasható az intézmény közleményében.

Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja az MTI megkeresésére – az FDI vezetése és Boros János egykori vezető nevében is – azt írta, hogy megdöbbenéssel olvasták Barcsi Tamás “nyílt levelét”, amely “valótlan és jogsértő” állításokra épül.