A Tóth Árpád utca lehetne Debrecen első iskolautcája – írta Facebook-oldalán Tárkányi Zsolt. A debreceni tiszás képviselő szerint a közelmúltban felújított utcánál ismét az autós közlekedés szempontjai kerültek előtérbe, miközben az útszakasz forgalmi szerepe csekély.
Tárkányi arra hívta fel a figyelmet, hogy az utcával párhuzamosan, az új kiskörúton mindkét irányban három-három, vagyis összesen hat sáv áll a közlekedők rendelkezésére. Emiatt szerinte a Tóth Árpád utca teljes autómentesítése nem okozna jelentős közlekedési problémát.
Úgy véli, az utca több adottsága is alkalmassá teszi arra, hogy elsősorban a diákok igényeit szolgáló közterületté alakítsák. Fásított, árnyas útszakaszról van szó, ahol Tárkányi szerint nincs jelentős számú forgalmas lakóépület vagy más közforgalmú intézmény, miközben sok, autót nem használó diák közlekedik erre.
“Még mindig nem késő korrigálni egy avítt szemléletben végzett felújítás hibáját!”
– fogalmazott.
A kezdeményezés egy, a debreceni belvárosi iskolák környezetének zöldfelületeivel és hőterhelésével foglalkozó bejegyzéssorozathoz kapcsolódik. A Tárkányi által idézett, Csomós György és kutatótársai által jegyzett 2026-os tanulmány szerint a belvárosi oktatási intézmények helyzetét jelentősen befolyásolja a sűrű városszerkezet.
A történelmi belvárosban működő több nagy középiskola olyan városszövetbe ágyazódik, amely eredetileg kisebb diáklétszámra és eltérő közlekedési, illetve klimatikus viszonyokra alakult ki. A sűrű beépítés miatt kevés a szabad terület, az utcák keskenyek, az iskolaudvarok pedig sok esetben kicsik és jelentős részben burkoltak.
Tárkányi szerint ezért nemcsak az iskolaépületek és az utcák zöldítését érdemes vizsgálni, hanem a történelmi belváros megmaradt belső udvarainak és kertjeinek szerepét is. Mint írja, a régi debreceni cívisházas telkekhez hagyományosan udvarok, kertek, fák és részben vízáteresztő felületek is tartoztak.
A bejegyzés szerint a klímaváltozáshoz alkalmazkodó történelmi belvárosban ezért az is fontos kérdés, hogy a meglévő zöldfelületekből és beépítetlen területekből mit lehet megőrizni.