A hajdú-bihari rendőrök más megyék egységeivel együtt több helyen csaptak le egyszerre.
Az ügy januárban indult: a püspökladányi rendőrök egy kabai férfinél tartottak házkutatást, ahol droggyanús anyagokat találtak. A gyorsteszt pozitív lett, így eljárás indult ellene kábítószer birtoklása miatt.
A nyomozás közben kiderült, hogy a 34 éves férfi ezután több társával elment egy másik kabai házhoz. Ott egy ismerősüket megfenyegették, hogy vállalja magára a rendőrök által talált drogot egy videóban – különben nem engedik el.
Először pénzzel próbálták rávenni: kétmillió forintot ígértek neki. Amikor ez nem működött, már azzal fenyegették, hogy megölik. A férfi végül kihasználta a figyelmetlenségüket, elszökött, és hívta a 112-t.
A rendőrök ezután akciót szerveztek, és július 15-én hajnalban több helyszínen egyszerre csaptak le a társaságra.
Két férfit és egy nőt emberrablás gyanúja miatt őrizetbe vettek. A bíróság egyikük letartóztatását rendelte el, két másik ember bűnügyi felügyelet alá került. A többiek egyelőre szabadlábon védekezhetnek.
A videóhoz kattints a képre:
