Tárkányi Zsolt akkumulátorgyárak Papp László

Tárkányi Zsolt Papp Lászlónak: Ön a legkártékonyabb és leggerinctelenebb vezető, mondjon le!

Helyi hírek

Minden eddiginál durvább üzenetet küldött Debrecen polgármesterének Tárkányi Zsolt, a Tisza Párt helyi országgyűlési képviselője.

Tárkányit az bőszítette fel, hogy Papp – most, hogy már Orbán elvileg nem tudja dróton rángatni – hirtelen megvilágosodott, és távozásra szólította fel a Debrecent szennyező Semcorp-gyárat.

“Polgármester úr, mondjon le! Most. Azonnal. Egyúttal oszlassák fel a Debreceni Közgyűlést!” – írta a Facebook-oldalán Tárkányi, mert szerint Papp és a városvezetés megbukott.

“Nem most bukott meg, de most lett önnek is teljesen nyilvánvaló, hogy vége van. Azzal, hogy élete fő művéről, az egyetlen dologról, amiről önre emlékezni fog az utókor, a debreceni akkumulátorgyárakról ma beismerte mindazt, amit mi és civilek már évek óta mondunk. Ön ma megtagadta azt a torzszülöttet, amit önön és körein kívül egyetlen debreceni sem akart a városunkban látni”

fogalmazott a tiszás képviselő.

Tárkányi szerint Papp László már évekkel ezelőtt tudta, hogy az akkugyárakat kizárólag a debreceniek szándékaival szemben lehet a városba telepíteni. Felidézte, a debreceniek hangját köz nélküli közmeghallgatásokkal nyomta el, a városért aggódókról aljas módon, mint idegen ügynökökről és áldebreceniekről beszéltek a filléres propagandistáikkal együtt.

“Polgármester úr, ön a legkártékonyabb városvezetőként vonul be Debrecen történelmébe. Önnek volt 12 éve, hogy felvirágoztassa ezt a csodálatos várost, ehelyett a környezetünket tönkretevő gyárak betelepítése volt az egyetlen dolog, amit dicstelen kontárkodása eredményezett. Nem más kényszerítette ezt önre. Ön akarta. Ön jelentett be fanfárok dicshimnuszával minden újabb és újabb gyárat”

– sorolta Tárkányi hozzátéve, Papp most úgy kéri számon ezeken a gyárakon a szennyező működést, hogy évek óta pontosan tudta, hogy ezek a vegyi üzemek mérgezik a várost.

Úgy látja, a polgármester most megpróbál úgy tenni, mintha nem lenne köze ahhoz a katasztrófához, amibe Debrecent sodorta. Tárkányi szerint egy vezető legfőbb erénye a felelősségvállalás, de persze Papp ebbe is belebukott, és most megpróbál valahogy a küszöb alatt csúszva-mászva kibújni abból az égő házból, amit ő maga gyújtott fel.

“Ön nemcsak a legkártékonyabb városvezető, de a leggerinctelenebb is. (…) Távozzon! Az ön tevékenysége többé nem kívánatos a mi drága Debrecenünkben! Majd mi rendet teszünk ön helyett”

– vitte be a kegyelemdöfést Tárkányi Pappnak.