Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől

Forsthoffer Ágnes nem szívbajos, kikapcsolta Magyar Péter mikrofonját

Ország

A házelnök Magyar Péter miniszterelnöktől megvonta a szót az Országgyűlés hétfői ülésén egy interpellációra adott válasza közben, miután figyelmeztetése ellenére a kormányfő eltért a tárgytól.

Hegedűs Barbara interpellációjával indult az egész, amikor a fideszes képviselő azt állította, hogy

„Magyar Péter és Bódis Kriszta gátlástalanul belerángatott a politikai kampányba egy kiszolgáltatott, Szolnokról elszökött 11 éves kisfiút. Irányított, manipulatív kérdésekkel gyakorlatilag szavakat adtak a szájába, hogy terhelő vallomást tegyen a gyermekvédelemben tisztességgel dolgozó szakemberekre.”

Hozzátette: állítása szerint a gyermeket napokig ismeretlen helyen tartották, „képezték”, majd interjút készítettek vele.

“Maga egy igazi rossz bohóc”

Magyar Péter válaszában elsőként Pócs Jánoshoz fordult: „Pócs János most is videózik, szégyellje magát, maga egy igazi rossz bohóc. Lassan visszatérhetünk a bírságoláshoz, már csak a ház tekintélyének védelme érdekében.”

Ezt követően Hegedűs Barbarához intézte szavait:

„Képviselő asszony nem szégyellik magukat? Egy kisgyermekről beszél, aki az önök kormányzása alatt visszatérően az utcán élt télen, nyáron. Megszökött, mert bántalmazták, vagy épp a gondozók, vagy a társai az önök gyermekvédelmében”

Hegedűs Barbara viszontválaszában kitartott álláspontja mellett, és kijelentette, hogy „politikai haszonszerzés céljából kihasználtak egy 11 éves gyermeket. Magyar Péter és Bódis Kriszta miért nem a törvényes utat követve értesítette a gyámot a gyermek megtalálását követően? Napokig nem értesítették, csak a videó elkészítése után.”

A képviselő folytatta volna felszólalását, azonban lejárt a rendelkezésére álló idő, ezért Fosthoffer Ágnes megvonta tőle a szót.

Magyar Pétert is megrendszabályozta a házelnök

A miniszterelnök Novák Elődnek adott válasza után még visszatért volna Hegedűs Barbarához, ez viszont Forsthoffer Ágnes szerint szabályba ütközött, így először csak figyelmeztette Magyart, majd megvonta tőle a szót.

A házelnök jelezte Magyar Péternek, hogy a tárgyról kell beszélnie, viszont miután ezt nem tette meg, kikapcsolták Magyar Péter mikrofonját. A Fidesz és a KDNP frakció megtapsolta a lépést.

Hegedűs Barbara később azért kért szót, mert szerinte a miniszterelnök női és anyai mivoltában “súlyosan és durván agresszíven” megsértette, és ez elfogadhatatlan.

Azt mondta, Magyar Péter hírhedt a nőkkel szembeni tiszteletlen és agresszív viselkedéséről. Azt kérdezte a Tisza-frakció női tagjaitól, elfogadható-e ez a magatartás.

A miniszterelnök nem hagyta annyiban

Magyar Péter az azonnali kérdések órájában üzent Forsthoffer Ágnesnek, aki korábban megvonta tőle a szót:

Ne vonják meg a szót, mert ehhez a levezető elnöknek nincs joga, amikor egy kormánytag, miniszterelnök, vagy miniszter beszél valamiről egy interpellációnál. Az interpellálótól lehet megvonni a szót, ha eltér az interpelláció tárgyától. Egy kormánytagtól azért, mert úgy ítéli meg a levezető elnök, hogy eltér a tárgytól, az időkeretben nem vonhatja meg a szót, de képviselőtől sem illik

– mondta Magyar.