Magyar Péter

Magyar Péter elérte, hogy a közös uniós nyilatkozatból kiszedjék az ukrán csatlakozás gyorsítására utaló kitételt

Ország

4 órás intenzív vita után tudtuk lezárni az Európai Tanács ülésének első napirendi pontját – közölte Magyar Péter.

A miniszterelnök azt írta, az állam- és kormányfői csúcs záródokumentumába Ukrajna kapcsán csak már évekkel ezelőtt konszenzussal elfogadott szöveg került. A több hetes szövegezés alatt magyar javaslatra sokat finomodott a nyilatkozat.

“Valamint Ukrajna uniós csatlakozási folyamata kapcsán kezdeményezésemre utolsó pillanatban kikerült a szövegből a csatlakozás gyorsítására utaló kitétel”

– számolt be Magyar, hozzátéve: nem volt egyszerű.

Rámutatott, másfél év után először lehet minden tagállam által elfogadott zárónyilatkozat.

“Így is lehet, ha valaki nemcsak asztalt borogatni és félelmet kelteni jön, hanem igyekszik kompromisszumot találni”

– fogalmazott Facebook-oldalán Magyar Péter.