Magyar Péter

Jön a vagyonadó

Gazdaság Ország

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

Megemlítette: ellentétben az év első harmadával májusban már szufficites volt a büdzsé, hozzátéve, ez a hónap jellemzően jobb számokat szokott produkálni.

Hangsúlyozta, hogy a naponta kiderülő “elképesztő pazarlások”, pénzszórások leállítása jelentősen javíthatja a költségvetés helyzetét.

Magyar Péter közölte: a jövő évi költségvetésbe betervezik a vagyonadót, aminek alapja a vagyon, nem annak növekménye lesz, noha álláspontja szerint ezt is be lehetne számítani ebbe a közteherbe.

Mindent el fogunk követni, hogy ne legyen forrásvesztés

A kormány és az Európai Bizottság tisztviselői is mindent megtesznek, hogy Magyarország megkapja a teljes 16,4 milliárd euró uniós forrást – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón, hozzátéve, nap mint nap sok mindennek kell ahhoz megtörténnie, hogy minimalizálják a forrásvesztés kockázatát.

Magyar Péter úgy fogalmazott: “csodálatos hollywoodi történet lenne”, ha valóban minden forrást határidőben le lehetne hívni.

Azt mondta, “induljunk ki a legjobból, mi megtesszük a tőlünk telhetőt”, az egész kormány, az államigazgatás jelentős része és a diplomaták is ezen dolgoznak.

Hozzátette: azt vette észre, hogy az európai intézmények, elsősorban bizottság tisztviselői is ezen dolgoznak, és arra kaptak politikai utasítást, hogy kövessenek el mindent, hogy Magyarország megkapja ezt a pénzt.