Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel.
A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a “kegyelmi ügyként” ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.
Mint írták, a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.
Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat
– fogalmaztak.
Hozzátették, hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át. A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés.
A dokumentumcsomag tartalmazza továbbá a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót.
Az iratanyag összesen több mint két tucat oldalnyi, a kegyelmi eljáráshoz kapcsolódó dokumentumot foglal magában – írja az MTI.
Nem állapítható meg a K. E. esetében gyakorolt kegyelem indoka
A Sándor-palota által péntek reggel közzétett, az úgynevezett kegyelmi ügyet érintő dokumentumok összefoglalójában az áll, hogy az ügyiratból nem állapítható meg a K. E. esetében gyakorolt kegyelem indoka.
A Sándor-palota honlapján elérhető, több mint kéttucatnyi dokumentum összefoglalójában az áll, hogy Novák Katalin köztársasági elnök – Ferenc pápának a világ államfőihez intézett, kegyelem gyakorlására irányuló, 2022 decemberi általános felhívására figyelemmel – azt a döntést hozta, hogy a pápa 2023. április 28-i látogatásához kapcsolódóan több személy számára kíván egyszerre kegyelmet adni.
Mint írták, a Sándor-palota a kegyelmi ügyek köztársasági elnöki döntéshozatalra való előkészítésért felelős szervezeti egység az Alkotmányossági és Jogi Igazgatóság volt, amelyet az ügy előkészítésének időszakában hatályos szervezeti és működési szabályzat szerint közvetlenül a köztársasági elnök kabinetfőnöke irányított.
Az igazgatóság az igazságügyi miniszter által több korábbi kegyelmi előterjesztés keretében felterjesztett, a Sándor-palota előtt folyamatban lévő ügyekből 2023. április 24-i keltezéssel készített döntéselőkészítő anyagot a köztársasági elnöknek.
Ez az anyag, a szokásoknak megfelelően, a döntésre javasolt változatban a határozatok tervezetét, valamint a felterjesztő feljegyzést tartalmazta; a feljegyzés röviden ismertette a pozitív javaslattal érintett ügyeket, illetve egyes elutasításra javasolt ügyeket is, a részletes ügyismertetést pedig a feljegyzéshez csatolt melléklet tartalmazta. A köztársasági elnöknek címzett felterjesztő feljegyzéshez – a szokásos eljárásrend szerint – az igazgatóság akkori vezetőjének aláírása mellett a köztársasági elnök akkori kabinetfőnökének a jóváhagyására is szükség volt – tették hozzá.
A dokumentum szerint K. E. ügye az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. számú kegyelmi előterjesztésének részét képezte, amely 2023. április 19-én érkezett be a Sándor-palotába.
Két változat készült
A köztársasági elnöknek címzett, 2023. április 24-én kelt felterjesztő feljegyzést a köztársasági elnök kabinetfőnöke olyan tartalommal hagyta jóvá, hogy a bevett gyakorlattól eltérően kétféle, egy elutasító és egy kegyelem gyakorlására irányuló döntési változatot tartalmazott, azzal, hogy a felterjesztő feljegyzés a két döntési változat közül – a miniszteri előterjesztéssel egyezően – egyértelműen a kérelem elutasítására irányuló döntést javasolta a köztársasági elnök részére.
A felterjesztő feljegyzésben a kérelem elutasítására irányuló döntési javaslat indokaként kifejezetten rögzítésre került a bűncselekmény jellegére, valamint az arra való utalás, hogy az elítélt már az otthonában tölti a börtönbüntetést, továbbá hamarosan eléri a nyugdíjkorhatárt, így munkába állása – és ezáltal a foglalkozástól eltiltás elengedése és a mentesítése – sem indokolt – közölték.
Emellett röviden bemutatta a kérelem tartalmát, a terhelt családi, szociális és egészségi körülményeit, továbbá megismételte a kérelem elutasítására tett javaslatot.
Az elutasításra tett javaslat indoka az Igazságügyi Minisztériummal egyezően az volt, hogy a bűnösség kérdése nem vizsgálható a kegyelmi eljárásban, az elítélt a reintegrációs őrizet alatt a foglalkozástól eltiltás hatálya alá nem tartozó munkát vállalhat, és az elítélt esetében nem állapítható meg a büntetés jellegén túlmutató hátrány. Az igazgatóság a feljegyzést, az összefoglalót, valamint a határozattervezeteket papír alapon 2023. április 24-én terjesztette fel a köztársasági elnök kabinetfőnökéhez.
A pápalátogatáshoz kapcsolódó kegyelmi határozatok köztársasági elnöki aláírására – az eredetileg tervezett 2023. április 25-i időpont helyett – végül 2023. április 27-én került sor – írták. A köztársasági elnöki aláírást követően, a rendes ügymenettől eltérően, az aláírt eredeti határozat – a többi pozitív határozathoz hasonlóan – nem került vissza az igazgatósághoz, és a miniszteri ellenjegyzésre történő megküldés sem a szokásos átirattal együtt történt.
Arról, hogy a köztársasági elnök K. E. ügyében a két változat közül melyik határozatot írta alá, az igazgatóság is csak akkor értesült, amikor a határozatot már az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte, és az ellenjegyzés megtörténtéről az Igazságügyi Minisztériumtól tudomást szerzett. Megjegyezték, hogy a rendes ügymenet alapján a szokásos eljárásrend az lett volna, hogy az Elnöki Titkárság visszaküldi az igazgatóságnak az aláírt határozatokat, amelyeket az igazgatóság kísérőlevéllel és a felterjesztett iratanyaggal együtt továbbít az Igazságügyi Minisztériumba ellenjegyzés céljából.
Az igazgatóság 2023. május 2-án, immár a rendes ügymenet szerint, az Igazságügyi Minisztériumba megküldte az aláírt elutasító határozatokat ellenjegyzés céljából, valamint visszaküldte az Igazságügyi Minisztérium által felterjesztett iratanyagot.
Ellenjegyzést követően az Igazságügyi Minisztérium a határozatok hiteles példányát megküldte a Sándor-palota részére (az eredeti határozatok és az iratanyag az Igazságügyi Minisztérium irattárában kerültek elhelyezésre).
A 2023. évi IV. kegyelmi felterjesztésben szereplő többi – a 2023. április 27-i döntéssel nem érintett – ügyben 2023. június 5-én születtek meg az elutasító elnöki döntések. A határozatok rendes ügymenet szerint, írásos átirattal, 2023. június 7-én kerültek megküldésre az Igazságügyi Minisztériumba ellenjegyzés céljából – áll a dokumentumban.
A közzétett dokumentumok – vélhetően a nagy érdeklődés miatt – péntek reggel, nem sokkal a közzétételük után, elérhetetlenek voltak.