Korrupció

Milliókat csalt ki debreceniektől egy “tetőfedő” szakember

Rendőrség

Egy férfi főleg tetőfelújítási munkákat vállalt fel, de különböző indokokra hivatkozva soha nem teljesítette őket. A debreceni nyomozók csalás miatt vették őrizetbe.

A rendőrség közleménye szerint a helyi lakos szórólapokon és újságokban hirdetett tető-, illetve épületfelújítási munkákat. Sorra jelentkeztek ezekre, a férfi pedig – miután felmérést végzett – felvette az előleget és sokszor az anyagköltséget is a megrendelőktől. Amikor pénzhez jutott, különböző indokokra hivatkozva soha nem kezdte el, illetve nem is teljesítette a javításokat.

Öt sértettnek összesen több mint 2 millió forint kárt okozott. Miután rájöttek, hogy átverték őket, feljelentést tettek. A férfi ezenkívül februárban kikölcsönzött két gyermekjelmezt egy debreceni üzletből, de nem vitte vissza őket a megadott határidőre, majd elérhetetlenné vált. A rendőrök csalás miatt hallgatták ki a 30 éves helyi lakost, majd bűnügyi őrizetbe vették.