Dmitrij Medvegyev

Medvegyev: Oroszországnak nincsenek agresszív szándékai Európával szemben

Világ

Oroszországnak nincsenek agresszív szándékai Európával szemben – jelentette ki Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke csütörtökön egy moszkvai maratoni ismeretterjesztő rendezvényen.

Medvegyev szerint az oroszok rózsaszín szemüvegen át nézték a szomszédjaikkal, a nyugati világgal fennálló kapcsolataikat, ám ezek alakulása megerősítette III. Sándor cár szavainak igazát, miszerint Oroszországnak csak két szövetségese van: a hadsereg és a flotta.

Érvelése értelmében az európaiak az orosz állam pusztulását kívánják, ami a nyugati, és különösen az európai politika fő irányvonalává vált.

Az Oroszország és a Nyugat közötti konfliktust egzisztenciális jellegűnek nevezte. Hibáztatta az európai vezetőket amiatt, hogy, mint mondta, nap mint nap ismételgetik azt a “mantrát”, miszerint “a háború Oroszországgal elkerülhetetlen”.

“Egyetlen orosz politikai vezető beszédében, egyetlen nyilatkozatában, egyetlen, Oroszország által elfogadott dokumentumban sem esik szó arról, hogy bármilyen konfliktusra lenne szükség Európával” – mondta a volt elnök és kormányfő.

“Ami Európát illeti, nincsenek agresszív szándékaink. De ennek ellenére forog ez a lendkerék, hatalmas mennyiségű fegyvert gyártanak, és gyakorlatilag minden európai vezető, beleértve a legnagyobb országokét is, azt mondja, hogy +értjük, hogy fel kell készülnünk az agresszió visszaverésére, a háború elkerülhetetlen+. Önök értik, hogy hová vezet ez az út, bármennyire szomorúan is hangzik ez” – tette hozzá,

Medvegyev azt hangoztatta, hogy többtucatnyi nyugati ország nem hibrid módon, hanem közvetlenül vesz részt a Oroszországgal folytatott konfliktusban.

“És most Európát, az Európai Uniót idióták vezetik. Egyszerűen idióták, akik saját maguk rombolják le azt, amit évtizedek alatt építettek fel, attól kezdve, hogy az Európai Unió a szén- és acélunióból a modern Európai Unióvá vált” – mondta.

Az Egyesült Államokat Oroszország fő geopolitikai riválisának nevezte.

“De a kérdés nem ebben áll. Mindannyian tudjuk, mi az Amerikai Egyesült Államok: stratégiai nukleáris erőinek robbanófejei ránk vannak irányítva, a mi robbanófejeink pedig rájuk. Ez mintegy meghatározza, hogy mi köré épülnek a kapcsolatok” – nyilatkozott.

Elismerte, hogy az Egyesült Államok és Európa közötti súrlódások örömet szereznek neki, és alakulásukat “szórakoztatónak” tartja.

Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államoknak az egész világgal folytatott viszályai Oroszország győzelmével fognak végződni. Meglátása szerint az az ország, “amely elnököket lop el, és konfliktusokat robbant ki”, nem léphet fel hatékony közvetítőként.

Hangot adott meglátásának, miszerint az amerikai kormányzat üllő és kalapács közé szorult. Az első alatt az amerikai kongresszust, a második alatt Európát értette.

A világ helyzetét az első világháború előtti időszakéhoz hasonlította, és részben a második világháború előttiéhez.

“Gyakran szemrehányást kapok azért, hogy kemény retorikával élek, és a nukleáris apokalipszisről beszélek. De sajnos ez valóban megtörténhet. Aki ezt nem veszi figyelembe, az vagy álmodozó vagy bolond. De nagyon nem szeretném, ha ez bekövetkezne” – fogalmazott.

Álláspontja szerint Oroszország győzelme a “különleges hadműveletben” megteremti a feltételeket az ország fenntartható fejlődéséhez egy előre látható forgatókönyv szerint, beleértve a lakosság jövedelmének növekedését, a lakhatási és demográfiai kérdések megoldását.
Mint mondta, az oroszok többsége a győzelemre, és a hadjárat befejezésére vár, amihez azonban még sokat kell tenni a fronton és a hátországban.

Medvegyev azt mondta, hogy Oroszország rendelkezik minden olyan fegyverrel, amellyel az ellenség is, de ez fordítva nem igaz. Elmondta, hogy Oroszország gyártja a pilóta nélküli légi járművek “teljes skáláját”, a kis helikopterektől kezdve az FPV-drónokon át a repülőgéptípusú szerkezetekig. Hozzátette, hogy hazájának az Oresnyik ballisztikus rakétán és a Poszejdon személyzet nélküli tengeralattjárón is vannak nagyon ígéretes fegyverzetei.

(MTI)