Az egészségügy működésének alapvető problémáiról, a felesleges várakozásokról, az alapellátás szerepéről és a digitalizáció lehetőségeiről tartott előadást Hajdúszoboszlón Kincses Gyula volt Magyar Orvosi Kamara-elnök és Kerekes László főorvos, helyi önkormányzati képviselő. Az esemény végén Kincses Gyula a Debreceni Nap kérdéseire is válaszolt.
– Az előadás végén is elhangzott: sokan feleslegesen foglalnak időpontot, majd nem jelennek meg. Volt erre korábban megoldási kísérlet, például a vizitdíj. Ön szerint mi lenne ma alkalmas eszköz?
– A vizitdíj sok mindenre alkalmas lett volna, de annyi negatív politikai tartalom tapad hozzá, hogy ma gyakorlatilag bevezethetetlennek tartom. Nem gondolom célszerűnek újra elővenni. A valódi kérdés inkább az, hogyan lehetne ösztönözni vagy akár szankcionálni azt, hogy valaki ne foglaljon feleslegesen időpontot, vagy ha mégis, akkor mondja le. Erre kellene valamilyen új megoldást kitalálni.
Amit viszont el tudnék képzelni, az egy bónuszrendszer. Ha valaki szabályosan veszi igénybe az ellátást, eljár a szükséges szűrésekre, felveszi az ajánlott – nem kötelező – oltásokat, akkor kapjon valamilyen pluszt, jutalmat. Ennek ma talán lenne esélye. A vizitdíjnak viszont nincs.
– Ön szerint mi a legnagyobb strukturális probléma a magyar egészségügyben? Van-e olyan terület, amelyet politikától függetlenül el lehetne kezdeni átalakítani?
– Én nem hiszek a részkérdések megoldásában. Ezt csak egyben lehet kezelni: a kórházrendszert, a szakrendeléseket és az alapellátást együtt. Olyan ez, mintha az autópályán a belső sávban lenne KRESZ, a külsőben pedig más szabályok – ez így nem működik.
Alapvetően erőforrásokat kell átcsoportosítani. Az átlagkórházaktól a csúcskórházak felé, onnan pedig a járóbeteg-ellátás irányába. És van még egy terület, amiről kevés szó esik: az ápolás. Szakápolás, ápolási otthonok hiányoznak. Rengeteg kórházban valójában ápolási feladat zajlik, miközben aktív kórházi ágyakat foglalnak el a betegek. Szét kellene választani, hogy mindenki azt csinálja, amit korszerűen és hatékonyan tud.
– Az előadás elején említette, hogy a nagyapja idejében az orvosok sokkal több feladatot láttak el. Hogyan fogadnák ezt ma a háziorvosok?
– A szülésvezetés ma már nem tartozik ide, de sok más igen. A háziorvosok jelentős része rendelkezik olyan jogosítványokkal és tudással, amellyel sokkal több beteget el tudna látni az alapellátásban. Különösen igaz ez azokra, akiknek van más szakvizsgájuk is: belgyógyász, diabetológus, sebész.
Ezt a tudást ma nem használhatják legálisan az alapellátásban. Ezeket az orvosokat ösztönözni kellene, és díjazni azt, ha nem küldik tovább feleslegesen a beteget, hanem helyben ellátják.
– Nagy-Britanniában sok beteg úgy érzi, hogy a háziorvos “a Google-ből” dolgozik. Várható, hogy ez Magyarországon is elterjed?
– Azt nem tudom megerősíteni, hogy az orvosok a Google-ből kérnének tanácsot. Amit viszont igen, az az, hogy egyre inkább informatikai alapon, protokollokkal egyeztetve kell gyógyítani. Az orvosnak van tudása a betegről, megvan a diagnózis, és ezt megerősítheti mesterséges intelligencia vagy szakmai protokollok segítségével. Ezek az eszközök kiválóan használhatók, és használni is kell őket.
– Az előadásban szó volt olyan gyógyszerekről is, amelyek ma már vény nélkül kaphatók. A gyógyszertári láncok elterjedése mennyiben javította az ellátást?
– Egyrészt nem vagyok ennek a területnek a szakértője. Másrészt azt látni kell, hogy a kis településeken komoly gondok vannak. Egy gyógyszertári lánc sokkal könnyebben tud helyettesítéssel, átcsoportosítással működtetni egy patikát, mint egy egyéni vállalkozó. Ha egy kis faluban nyugdíjba megy a gyógyszerész, gyakran nincs, aki átvegye. Egy láncnak több eszköze van erre, mint egy önkormányzatnak – de hangsúlyozom, ebben nem vagyok megfelelően képzett.
– Szóba kerültek a Máltai Szeretetszolgálat mobil rendelői is. Lehet ez megoldás a kistelepüléseknek?
– Ez a modell összetettebb, mint a mobilposta vagy a mobilbank. Itt nem egy teljesen független buszról van szó, hanem egy rendeléshez kapcsolódó kihelyezett ellátásról. Olyan, mintha a postának lenne saját járműve és személyzete, amely egységes rendszerben működik.
A lényeg az, hogy telemedicinával támogatott eszközök kerüljenek közelebb az emberekhez, megfelelő szakmai felügyelet mellett. Ezt jó iránynak tartom.
