Gulyás Gergely a kormányinfón azt állította: a rendőrség nem Lázár János kijelentéseit, hanem az RTL egyik hírét cáfolta, amikor közölte, hogy nem történt igazoltatás a Lázárinfó 2026. január 29-én Gyöngyösön tartott rendezvényén.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az információt eredetileg az RTL közölte, ezért a rendőrségi reakció sem Lázárra vonatkozott. Gulyás hozzátette: természetesnek tartja, hogy ha kormánytagok rendezvényein „bűnözők” jelennek meg tömegesen, akkor azokat beazonosítsák, mivel a kormány tagjai nemzetbiztonsági védelem alatt állnak – számolt be a Magyar Hang.
Lázár Jánost szerdán újságírók kérdezték arról, milyen forrás alapján állította, hogy a gyöngyösi fórumán megjelent tüntetők között büntetett előéletű emberek voltak. A miniszter erről sajtósával, Krakkó Ákossal beszélt egy Facebook-videóban, ahol azt mondta:
„a rendőrség nyilván igazoltatta őket, utána a belügyminiszter nyilván jelentett a miniszterelnöknek, mert egy miniszterről van szó. Én annyit tudok, amennyit a kormány tagjai erről tudhatnak. Nyilvánosságra meg nem én hoztam.”
Ezt követően azonban a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményben jelezte: a szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában, és a fórum körül nem történt rendőri intézkedés. A közlés szerint: „A szervezők nem kérték a rendőrség közreműködését a rend fenntartásában. A fórumot megelőzően, a fórumon, a fórumot követően a rendőrség a résztvevők közül senkit nem igazoltatott, kép- és hangfelvételt nem készített.”
Mindez azt jelenti, hogy a rendőrségi közlemény közvetlenül ellentmond Lázár kijelentésének, amely szerint a résztvevőket igazoltatták. Arra azonban továbbra sem érkezett válasz, honnan származtak azok az információk, amelyek alapján a miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is büntetett előéletűként hivatkozott egyes résztvevőkre.
Gulyás Gergely a kormányinfón mindezt azzal zárta le, hogy szerinte nincs Lázár-ügy.