T. Danny

T. Danny azt ígérte, mindent helyrehoz 2026-ban

Bulvár

Megtörte a csendet T. Danny, aki két hónappal ezelőtt kaptak drogfogyasztáson a rendőrök. Most szólalt meg először az ügyről.

A Telegdy Dánielként ismert előadó Maglódon szerezte be a szereket, amelyeket barátaival együtt fogyasztott. Két hónappal ezelőtt autókázás közben csípték el a rendőrök, akkor a vizeletéből derült ki, hogy kábítószert fogyasztott, és az autójában is találtak ezt-azt. Sokan és sokáig várták, hogy megszólaljon az ügyről, de T. Danny eddig hallgatott.

Úgy gondolta, az év utolsó napján jött el az ideje a vallomásnak.

Sajnos az év ellentmondásos volt.
Tele volt Veletek átélt felejthetetlen élményekkel, és leckékkel egyaránt. Ez az év a tanulás éve is volt. Hibáztam jó párszor, amikből tanulnom kell. Épp itt volt az ideje, hogy észbe kapjak, a hibáknak, botlásoknak következménye van, én pedig vállalom a felelősséget

– kezdi bejegyzését T. Danny, aki sajnálja, ha csalódást okozott a tetteivel, de készen áll arra, hogy a helyes úton menjen tovább 2026-ban. Szeretne jobb önmagává válni és tiszta fejjel a rajongói elé állni. 2026-ot a változás évének tekinti, amikor mindent helyrehoz.

Fotó: Facebook/T. Danny