Bogdán Ádám DVSC

Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Sport

Sajtóinformációk szerint Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója. A Nemzeti Sport értesüléseihez hasonlóan az M4 Sport is úgy tudja, hogy a debreceni klubnál a korábbi 21-szeres válogatott kapus neve merült fel a posztra.

A Nemzeti Sport beszámolója szerint a DVSC-nél januárban tulajdonosváltás várható: a klub vezetése állítólag már szóban megállapodott a Stockport County mögött álló angol befektetői csoporttal, az adásvétel adminisztratív folyamata pedig jelenleg is zajlik. Ezzel párhuzamosan a klub új vezetőinek kiválasztása is napirenden van.

A sportigazgatói posztra az angliai kapcsolatokkal is rendelkező Bogdán Ádám esélyes. A korábbi válogatott kapus 2007 és 2019 között Angliában futballozott, többek között a Bolton, a Liverpool és a Wigan színeiben. Két évvel ezelőtti visszavonulása óta az M4 Sport szakértőjeként dolgozik, nemrég pedig az angol PFA Business Schoolban sportigazgatói képesítést is szerzett.

Az NS megjegyzi: Bogdán Ádám az elmúlt hetekben már feltűnt a DVSC egyik bajnoki mérkőzésén, hivatalos bejelentés pedig januárban, a tulajdonosváltással egy időben várható.