Busavásár Szarvason

Óriási érdeklődés az akciós halvásáron: gyorsan elkapkodták a Kákafoki holtág lehalászott busáit

Ország

Nem várt tömeg gyűlt össze szombaton a Szarvas–Mezőtúr kompátkelő felé vezető útnál, ahol a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége a Kákafoki holtágból lehalászott, szelektált busa értékesítését hirdette meg.

A meghirdetett időpontra nemcsak a környékbeliek, hanem Monortól egészen Nagyváradig érkeztek vásárlók.

A szervezők tájékoztatása szerint közel 1000 kilogramm, összesen 83 darab busát adtak el 400 Ft/kg-os áron, nem is csoda, hogy a készlet rövid idő alatt teljesen elfogyott. Az óriási tömeg miatt csak a várakozók mintegy 60 százalékát sikerült kiszolgálni, a sorban hátul állók már nem jutottak halhoz.

Busavásár Szarvason

A szövetség nevében a szervezők elnézést kértek azoktól, akik most üres kézzel tértek haza, és hangsúlyozták: mivel eddig nem szerveztek hasonló lakossági árusítást, nem lehetett előre felmérni az érdeklődés mértékét.

A hatalmas igény miatt a következő szombaton ismét busavásárlási lehetőséget biztosítanak, 8 és 12 óra között. A halász előre igyekszik nagyobb mennyiséget fogni és betárolni, de továbbra is hangsúlyozzák: a készlet a halászfogás függvénye, így a pontos mennyiség nem garantálható.

Busavásár Szarvason

A várható sorbanállás és a minél több vásárló kiszolgálása érdekében személyenként 1–2 darabra korlátozzák a vásárlást, és a lehetőség kizárólag magánszemélyeknek, otthoni fogyasztásra szól – kereskedelmi mennyiséget nem adnak ki.

Fotó: Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége