Agyonverték Morzsi kutyát Hajdúsámsonban

Lapáttal verték agyon Morzsit, a hajdúsámsoni pulit – sorstársán még segíthetünk

Helyi hírek

Brutális gaztett történt Hajdúsámsomban – tájékoztatta portálunkat egy, az állatvédő szervezetekkel kapcsolatban lévő civil személy.

Varga-Demeter Nikolett elmondása szerint szeptember másodikán egy férfi, aki hosszú ideje az állatok védelmével foglalkozik, súlyos helyzetbe került. Többen italoztak a lakókörnyezetében, és az egyik személy szándékosan provokálta, inzultálta a férfit éppen abban az időszakban, amikor édesanyja az utolsó heteit élte.

Az esetről nemrég beszámoltunk, a szeptemberi cikkünkben áldozatként szereplő személyt gyanúsítják állatkínzással:

Majdnem agyonvertek egy férfit Debrecenben

Morzsi tragédiája

Ugyanekkor bontakozott ki Morzsi szomorú esete is. A telek, ahol az állat élt, rendezetlen és szeméttel teli volt, teljesen alkalmatlan az állattartásra. A kutyákat hetek óta védelem alatt tartották, az állatmentők rendszeresen jártak ki, hogy etessék és ellenőrizzék az állapotukat.

Először egy kutya került biztonságba, majd a második, és Morzsit egy másik biztonságos helyre tervezték átszállítani. Az előző nap még minden rendben volt, Morzsi semmilyen sérülést nem mutatott.

 

Fotók: magánarchívum

Aznap este azonban informátorunk szerint Morzsit halálra verték. Ezt követően a tetemet elásták, a környezetet rendbe tették, a bizonyítékokat próbálták eltüntetni. A történetben részt vevő személyek manipulálták a fényképeket, kitisztították a tálakat, és úgy helyezték el a tetemet, hogy ne látszódjon rajta bántalmazás.

Másnap reggel a kutya testét rendőri jelenlét mellett exhumálták, majd igazságügyi szakértőhöz szállították. Szóbeli tájékoztatás szerint Morzsi bántalmazás következtében halt meg. A hivatalos, írásos szakvélemény a következő héten várható.

Állatmentők és civilek fogtak össze

Az állatmentő szervezetek és civilek (Kozma Erika, Füstös Martin, Fekete Róbert, Kovács Judit, Gyöngyösi Mariann, Kovács Réka, Varga Tamás, Varga-Demeter Nikolett) összefogtak, hogy a megmentett kutyák biztonságba kerüljenek, és hogy kiderüljön az igazság. A céljuk egyértelmű: a felelősök ne ússzák meg tettüket, sem az állattal, sem emberrel szemben elkövetett cselekményekért. Úgy értesültünk, amikor az állatvédők kimentek a kutya exhumálására, az egyiküket az illető le is köpte. A viselkedése ott is teljesen minősíthetetlen volt.

Ilyen körülmények között él a kutya megölésével gyanúsított férfi:

Segítség az állatvédő kutyájának

A kutya agyonverésével gyanúsított férfi állítólagos támadója is gazdája egy ebnek. Az állat jelenleg is az Add a Mancsod Alapítványnál van, de a további elhelyezéséhez nagy szükség lenne támogatásra.

Ezért gyűjtést indítottak, hogy a kutyát egy hónapra megfelelő panzióba helyezhessék, és megkapja azt az ellátást, amit megérdemel.

Varga-Demeter Nikolett portálunknak hangsúlyozta, hogy a közösség támogatására továbbra is nagy szükség van, hogy a kutya biztos helyen lehessen, és a történtek ne maradjanak következmények nélkül.

Ide várják az adományokat:

Szurkolók az Állatokért Nonprofit Kft.
OTP: 11711065-21449424-00000000
PayPal: info@szurkolokazallatokert.hu