Október 30-án Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter hallgatói fórumot tartott a Debreceni Egyetemen. Az eseményen több kényes téma is szóba került, az ösztöndíjaktól a Pride-on át egészen az Erasmus-program kizárásáig. Íme a legérdekesebb kérdések az egyetem közvetítése alapján.
„Tőlem még sosem hallottad” – az ösztöndíjakról
Az egyik hallgató azt kérdezte, mikor és milyen mértékben emelik az ösztöndíjakat, mivel szerinte évek óta hallani ígéreteket, de semmi nem történik. Hankó Balázs erre így reagált:
„Én duplázást szeretnék elérni.”
A hallgató viszont nem hagyta annyiban:
„És ez mitől függ? Minden évben halljuk, hogy lesz emelés, és aztán sosincs semmi.”
Erre a miniszter röviden annyit mondott:
„Tőlem még sosem hallottad. Bízz egy kicsit bennem.”
A diák azt is megjegyezte, hogy a Hankó által korábban említett 38 ezer forintos átlagos tanulmányi ösztöndíjjal még nem találkozott: szerinte egy évfolyamon hatvan emberből legfeljebb egy kap ilyen összeget.
Hankó ezt azzal magyarázta, hogy
„Amikor a nagy számok mintája alapján elosztod a teljes összeget, ennyi jön ki. Mennyi a tanulmányi ösztöndíj és hányan részesülnek belőle, ez a metszete a kettőnek.”
Pride, tisztelet és kormányzati kommunikáció
Egy bölcsészhallgató az LMBTQ-közösségekkel kapcsolatos kormányzati kommunikációt bírálta, mondván, az, hogy a kormány „LMBTQ-propagandáról” beszél, sok emberből homofóbiát vált ki. A diák szerint fontos lenne, hogy ez a téma nyugodtan megvitatható legyen.
Hankó Balázs személyes hangvételű választ adott:
„Hidd el, nem jó azt olvasni, hogy Hankó »Bunkó« Balázs jön ide fórumot tartani. Hidd el, nem jó azt olvasni magamról, hogy egy felfuvalkodott hólyag vagyok. Hidd el, nem jó a gyerekeimnek azt látni, hogy az apjukról így írnak egyesek.”
A miniszter hozzátette, hogy a vitának helye van, de
„vitatkozni lehet, csak közben tiszteletben kell tartani a másikat.”
A hallgató viszont felhívta a figyelmet: a kormányzati retorika miatt vannak magyar állampolgárok, akiknek nehezebb az életük.
„Ha valaki kimegy egy Pride-ra, akkor nem az lesz, amit mond a kormány, hanem egy ember, aki gyakorolja a jogát” – mondta.
Hankó erre visszakérdezett:
„Szerinted mi a Pride?”
A diák így válaszolt:
„Hát egy büszkeségmenet. A Pride-ra nemcsak az megy ki, aki meleg, akinek más a szexualitása, hanem aki büszke bármire. Természetesen többségében olyanok mennek ki, akiknek más a szexualitása. Ez nem politikai kérdés, az a gond.”
Erre Hankó úgy reagált:
„Azt gondolom, az, hogy kinek milyen orientációja van, milyen vallási vagy más egyéb meggyőződése, az őrá, a környezetére és a barátaira tartozik. Nem jó, hogy ez a kérdés így eszkalálódott.”
Erasmus kontra Pannónia: „Ez már nem a kormány felelőssége”
A fórum egyik legélesebb vitája az Erasmus-programról szólt. A gyógyszerészhallgató azt kérdezte, miért nem teljesíti a kormány az EU feltételeit, hogy az alapítványi egyetemek – így a Debreceni Egyetem is – visszatérhessenek az Erasmusba.
A hallgató szerint a Pannónia Ösztöndíjprogram, amely az Erasmus alternatívája, „kevesebb és alacsonyabb színvonalú” egyetemet kínál, mint az uniós rendszer.
Hankó Balázs visszakérdezett:
„És szerinted mik az uniós feltételek?”
A hallgató válasza így szólt:
„Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás.”
A miniszter erre csak ennyit mondott:
„És ennek mi köze az egyetemi világhoz?”
Majd így folytatta:
„A Debreceni Egyetem perben áll az Európai Bizottsággal, legutóbb szeptemberben volt tárgyalás Luxemburgban. A Bizottság jogtalanul zárta ki az alapítványi egyetemeket, mert a felsőoktatás nemzeti hatáskörbe tartozik.”
Hankó szerint a Bizottság több új követelést is támasztott, amelyeket a magyar Országgyűlés meg is szavazott, mégis maradt a kizárás, arra hivatkozva, hogy a kuratóriumokban politikusok ülnek.
„Az ország valamennyi alapítványában összesen 105 kuratóriumi tag van, közülük 13 volt politikus. Ők vissza is vonultak, mégis maradt a kizárás” – fogalmazott.
A miniszter hozzátette: az elmúlt egy évben 8115 diák vett részt a Pannónia programban, közülük 500-an a Debreceni Egyetemről.
„Ez innentől nem a kormány felelőssége, ez az adott egyetem, adott karának a felelőssége, hogy ezeket a nemzetközi együttműködéseket hajtsa össze. Mi az ehhez kapcsolódó forrásokat biztosítjuk.”
Hankó végül azt is kijelentette, hogy szerinte
„a Pannónia programban jobb egyetemekre jutnak el a hallgatók, mint az Erasmusban.”





