Három hajdú-bihari település kap támogatást a GÉP IV. ütemében – közölte a megyei önkormányzat.
A Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési programcsomagot 2019 őszén fogadta el a kormány, ezt követően indult a Kedvezményezett Települések Gazdaságélénkítő Programja (GÉP).
Ennek keretében a Belügyminisztérium olyan vissza nem térítendő támogatást nyújt a településeknek, amely hatékonyan járul hozzá a kedvezményezett térségek gazdasági, munkaerőpiaci hátrányainak csökkentéséhez, a helyi foglalkoztatás bővítéséhez, a vidék lakosságmegtartó képességének növeléséhez.
A program mostani, IV. ütemében három hajdú-bihari település fejlesztési elképzeléseit támogatják.
Esztáron édesipari termékgyártás kapacitásbővítése valósulhat meg 279.975.754 forintos támogatással,
Magyarhomorogon búzacsíra- és csíralé-előállító üzemet hozhatnak létre, erre 280.000.000 forint érkezik,
Tépén pedig a meglévő sertésfeldolgozó üzem és vágópont kapacitásbővítése kezdődhet el, ehhez 280.000.000 forinttal járul a hozzá a kormány.
A GÉP keretében eddig (a fentieken kívül) a következő hajdú-bihari települések nyertek támogatást:
I. ütem Körösszegapáti 99.000.000,- Apáti Ízek Kereskedőház kialakítása
II. ütem Tetétlen 200.000.000,- Homoktövis-feldolgozó üzem és bemutatóterem kialakítása
II. ütem Bakonszeg 137.000.000,- Zöldség- és gyümölcsfeldolgozás fejlesztése
II .ütem Földes 110.000.000,- Asztalosüzem fejlesztése
II. ütem Fülöp 200.000.000,- Fülöp-Grass, gyepszőnyeg-előállítás
III. ütem Báránd 185.792.451,- Tésztaüzem felújítása és kapacitásbővítése