Az uszodai sportok szerepelnek a magyar fürdőkultúra napjának középpontjában

Wellness

A jövő évi vizes világbajnokság miatt az uszodai sportok kapnak kiemelt hangsúlyt a szombaton tartott magyar fürdőkultúra napján – közölte a Magyar Fürdőszövetség szombaton az MTI-vel.

A szövetség közleményében emlékeztet, hogy a magyar fürdőkultúra napját 2010. október 9-én rendezték meg először, és azóta minden év október második szombatján tartják meg.
Kiemelték, hogy a rendezvény célja a magyar fürdőkultúra értékeinek felvonultatása, a fürdők népszerűsítése, valamint a kulturált fürdőlátogatás bemutatása.

A fürdő- és uszodalátogatókat a helyszíneken látványos transzparensek várják, amelyek tájékoztatást adnak az úszás történeti emlékeiről, Búvár Kundról, a fürdőzés és úszás hazai kezdeteiről, továbbá az első folyami uszodák létrejöttéről – fejti ki a szervezet, hozzátéve, hogy a résztvevők megtudhatják azt is, hogyan alakultak ki az egyes úszásnemek, és miként indult el a magyar úszósport, Hajós Alfrédhoz kötődve hogyan alakult ki az úgynevezett magyar stílus.

A rendezvények helyszínein emellett bemutatják az egyes úszásnemek technikáit, továbbá a magyar úszósport nagyjait és elért eredményeit is.

A Magyar Fürdőszövetség tájékoztatása alapján idén minden korábbinál több fürdő csatlakozását regisztrálták.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.