Kutatás indul a hajléktalanság eltörléséért

Világ

A fedélnélküliség okainak és a probléma lehetséges megoldásainak kutatására adományozott 30 millió dollárt (8,7 milliárd forintot) a Kaliforniai Egyetemnek egy San Franciscó-i milliárdos – írja a hvg.hu.

Marc Benioff, a város szülötte, a Salesforce technológiai vállalat vezetője filantróp adományozóként karolta fel a hajléktalanság problémáját. Kezdeményezését ötévesre tervezi, ennek keretében tudományos kutatásokat és a témával kapcsolatos felvilágosító kampányt támogat, és az egykor az utcán élő emberek képzését teszi lehetővé, hogy szakértőként a téma szószólóiként segíthessenek.

San Franciscóban sokakat frusztrálnak az olyan technológiai cégek, mint a Salesforce, amelyeknek egyesek szerint nagy szerepük van a fizetésbeli egyenlőtlenségek fokozódásában, mivel a csúcsfizetések felnyomják a lakások árait. A városban, ahol egy közepes árfekvésű, két hálószobás lakás ára 1,3 millió dollár (377 millió forint), több mint 4000 ember éjszakázik a szabad ég alatt. San Franciscóban egy négytagú család, amelynek éves bevétele 117 400 dollár (34 millió forint), alacsony jövedelműnek számít.

“Olyan gyorsreagálású csoporttá akarunk válni, amelyre támaszkodni tud a közösség” – mondta el Margot Kushel, az egyetemen működő veszélyeztetett csoportok központjának vezetője.