Izrael a Hezbollah négy alagútját tárta fel eddig a libanoni határ alatt

Világ

Az izraeli hadsereg már négy olyan alagutat tárt fel a libanoni határ alatt, amelyet a Hezbollah egy későbbi támadásra készülve fúrt katonái számára – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

“A Libanonból Izrael területére átnyúló alagutat feltárták, az életét veszélyezteti, aki belemegy” – jelentette be közleményében a hadsereg a vájatban elhelyezett robbanó eszközökre utalva. “A Libanon területéről kiinduló alagutak kiásásáért a libanoni kormányt terheli a felelősség. Az alagutak súlyosan megsértik a második libanoni háború lezárásakor, 2006-ban született 1701. számú ENSZ-határozatot és Izrael szuverenitását”- tette hozzá a katonai szóvivő.

A közel két hete indított Északi Pajzs fedőnevű hadművelet keretében korábban már három “támadóalagutat” fedeztek és számoltak fel az izraeli hadsereg szakemberei.

Gadi Ejzenkot vezérkari főnök szerint hetekig is eltarhat a Libanoni határ mentén a támadó alagutak felkutatására indított akció, amelyhez több olyan technológiai eszközt is felhasználnak, melyeket korábban a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász szervezet határmenti alagútjainak megtalálására hoztak létre.