Magyar Unitárius Egyház: a többi erdélyi magyar felekezetet is megalázza az újraállamosítás

Világ

A Magyar Unitárius Egyház (MUE) felháborodással vette tudomásul, hogy a román legfelsőbb bíróság elutasította a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatását, a döntést jogtipró újraállamosításnak, a többi erdélyi magyar felekezet számára is megalázó üzenetnek tartja.

A MUE egyházi képviselő tanácsa által pénteken kiadott állásfoglalás felidézte: ez erdélyi történelmi egyházaink az 1989-es rendszerváltozás óta állhatatosan kérvényezik a román állam által elkobzott ingatlanok teljes körű természetbeni visszaszolgáltatását, illetve az esetenkénti méltányos kárpótlást, de a kezdeti felemás eredményeket az elmúlt években felváltotta a visszaszolgáltatási folyamat leállítása.

A MUE úgy értékeli: a református Székely Mikó Kollégium épületének újraállamosítása azt jelenti, hogy ezentúl a tulajdonjogilag rendezett javaikat sem tudhatják biztonságban, mert a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségét szavatoló jogállami alapelv érvényesülése kétségessé vált.

“Az Erdélyi Országgyűlés 1568-ban a világon először, addig sehol nem ismert mértékben foglalta törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot. A jubileumi év ünnepségeire keserű árnyékot vet a 450 éves szellemi és jogelvi örökséget hordozó egyházaink jogfosztása. Ennek jegyében, az együttérzésünk és tiltakozásunk újbóli kifejezésén túlmenően testvéregyházainkkal közösen kívánunk fellépni minden lehetséges fórumon igazságunk és tulajdonjogaink maradéktalan érvényesüléséért” – zárul a MUE Mikó-ügyben kiadott állásfoglalása.