Elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen

Világ

Elfogatóparancsot adtak ki Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ellen hétfőn, mert a politikus nem jelent meg a börtönben, hogy megkezdje kétéves büntetésének a letöltését – közölte a Vesti.mk macedón hírportál.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. Az ítélet szerint Gruevszki miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót.

A 600 ezer euró (192,85 millió forint) értékű Mercedes megvásárlására 2015-ben derült fény, amikor az akkor még ellenzéki – azóta kormányfővé választott – szociáldemokrata Zoran Zaev nyilvánosságra hozta Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Az eljárás során perdöntő bizonyítékká vált Nikola Gruevszkinek és az akkori belügyminiszternek az egyik telefonbeszélgetése, amelyben a gépjármű megvásárlásáról esik szó.

A politikusnak a múlt csütörtökön kellett volna megkezdenie börtönbüntetésének letöltését, de ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, amellyel nyertek egy kis időt Gruevszki számára, ám az indítványt a múlt pénteken a fellebbviteli bíróság elutasította. A döntést – amely szerint azonnal börtönbe kell vonulnia – a múlt hét végén és hétfőn többször is megpróbálták kézbesíteni a volt kormányfőnek, ám Nikola Gruevszkit sehol sem találták, ezért hétfő késő délután elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Nikola Gruevszki, aki 2006 és 2016 között vezette Macedóniát, ártatlannak vallotta magát ebben és további négy ügyben, majd közölte: az eljárások politikai indíttatásúak, és azok mögött a szociáldemokrata kormány áll.