Harmadik napja tüntetők követelik Romániában a Dancila-kormány távozását

dancilafb

Immár a harmadik egymást követő napon is folytatódtak az ellenzéki tüntetések Bukarestben a kormánypalota előtti Victoria-téren, ahol vasárnap is mintegy tízezren követelték Viorica Dancila szociálliberális kormányának lemondását, és a büntetett előéletűek, elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök eltávolítását a hatalomból.

A vasárnap esti demonstráción nem lehetett már olyan erőszakos jeleneteket látni, mint a tüntetéssorozat első napján, pénteken, amikor a román diaszpóra által kezdeményezett, mintegy 60-80 ezresre becsült kormányellenes megmozdulásnak – a tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva – erőszakos tömegoszlatással vetett véget a csendőrség.

A korrupcióellenes jelszavakkal másfél éve kezdődött romániai ellenzéki tüntetéseket szervező Facebook-csoportok azt hangoztatják: addig fognak tüntetni, amíg el nem érik a Dancila-kormány lemondását, amely szerintük azáltal és méltatlanná vált egy európai uniós ország vezetésére, hogy karhatalmi erőszakkal próbálta elhallgatatni bírálóit.

Vasárnap este Románia más nagyvárosaiban is folytatódtak a kormányellenes tüntetések.
Közben a pénteki – Klaus Iohannis jobboldali elnök által elítélt és “brutálisnak” nevezett – csendőri fellépés 19, magát vétlennek mondó áldozata bűnvádi feljelentést tett a katonai ügyészségen a sérüléseit okozó csendőrök ellen.

Vasárnap a bukaresti első kerületi bíróság elrendelte annak a két fiatalembernek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint részt vettek két földre került csendőr ütlegelésében.
A pénteki összetűzések nyomán kórházba szállított 70 ember közül vasárnap még heten voltak kórházban, közöttük három csendőr.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*