Több mint ezer angol futballhuligán útlevelét vonta be a brit kormány

Világ

Több mint ezer angol futballhuligán útlevelét vonta be a brit kormány az oroszországi labdarúgó-világbajnokság csütörtöki rajtja előtt.

A brit belügyminisztérium szerdán közölte, hogy a hatóságok 1312 olyan angol állampolgárnak küldtek felszólítást útlevele beszolgáltatására, akinek már volt dolga a rendőrséggel korábbi rendbontásai miatt.

A tárca tájékoztatása szerint a felszólításnak szerdáig 1254-en eleget is tettek, 58 érintett viszont eddig nem reagált, így az ő okmányaikat a rendőrség fogja begyűjteni.
Az elkobzott útleveleket a hatóságok csak a július 15-i vb-döntő után adják vissza.
A Scotland Yard emellett a világbajnokság idejére külön egységeket telepít a nagyobb brit repülőterekre és a kikötőkbe annak megakadályozására, hogy a tilalmi listán szereplők valahogy mégis eljussanak Oroszországba.

Nick Hurd, a brit belügyminisztérium rendőrségi ügyekért felelős államtitkára kommentárjában hangsúlyozta: a vb a labdarúgás ünnepe, ahol nincs helye erőszaknak vagy rendbontásnak. Hurd szerint a brit hatóságok által foganatosított tilalmi rendszer teljesen egyedülálló, és alkalmazása azt jelenti, hogy akiknek célja a rendbontás lenne Oroszországban, “utazás helyett otthon maradnak”.

Az útlevelek időleges bevonásának módszerét már korábban is alkalmazták a brit hatóságok nagy nemzetközi labdarúgótornák alkalmával. A rendőrség a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság előtt 1406, a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság előtt pedig 1456 ismert bajkeverő útlevelének beszolgáltatását rendelte el.