Az internet szabadságáért tüntettek Moszkvában, több embert előállítottak

Világ

Kéttucatnyi embert előállított a rendőrség vasárnap egy moszkvai tüntetésen, amelynek részvevői a Telegram üzenetközvetítő szolgáltató blokkolása ellen tiltakoztak és síkraszálltak az internet szabadsága mellett.

Az őrizetbe vételeket a hatóság azzal indokolta, hogy az aktivisták a megmozdulás profiljával össze nem egyeztethető politikai jelszavakat hangoztattak. A Szaharov sugárúton a parlamenten kívüli ellenzék mintegy kétezer híve tiltakozott, a Népi Szabadság Pártja (Parnasz) , a Jabloko, a Demokratikus Választás, a Forradalmi Munkáspárt, a Baloldali Front, valamint több más baloldali és nacionalista csoportosulás színeiben.

Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) április 16-án kezdte meg a Telegram blokkolását célzó tevékenységét, miután az üzenetküldő szolgáltató nem adta ki az FSZB-nek kommunikációja kódkulcsait. Sajtóértesülések szerint az orosz hatóság, a korlátozás megkerülését meggátolandó, az Amazon, a Google, a Microsoft, a Facebook, a Twitter, a Yahoo, a Yandex, a VKontaktye, az Odnoklassznyiki és más társaságok több millió IP-címét blokkolta, zavart okozva számos szolgáltató működésében.

Április 30-án már tartottak a vasárnapihoz hasonló tüntetést Moszkvában, és később Szentpéterváron is volt demonstráció a Telegram és az internetszabadság védelmében.